Vulkanikus tó mélyén fekhet Caligula hatalmas „bulihajója”

2017. április 7. 17:37

Nemi polgármestere, Alberto Bertucci a rendőrség alkalmazásában álló búvárokkal és az olasz polgári védelmi hivatal tisztviselőivel összefogva kezdeményezte a tó átkutatását. Az ókori Róma harmadik császára, Caligula rövid uralkodása (Kr. u. 34-41) az ókor egyik legvéresebb rémuralmaként vonult be a történelembe, amely szintén hírhedt unokaöccse, Nero „országlását” is túlszárnyalta. 

Caligula fiatalkorát hadvezér édesapja Rajna menti táborában töltötte, ahol maga is mini egyenruhát öltve készült a felnőtt kor megpróbáltatásaira. A katonák kisméretű csizmájáról (caliga) nevezték el Caligulának, vagyis Csizmácskának. Császárként vérszomjas gyilkosságairól, hedonista hajlamairól, megzabolázhatatlan egójáról és őrült ötleteiről vált ismertté (ennek legismertebb példája, hogy állítólag konzullá akarta kinevezni a lovát). Ezeket az információkat persze (részleges igazságtartalmukat nem megkérdőjelezve) érdemes megfelelő kritikával kezelni, tekintve, hogy a történetek lejegyzői sok esetben jól körülhatárolható politikai igényeket elégítettek ki a császárokra rávetített rémtörténeteikkel.  

A kutatók úgy vélik, a merénylet áldozatává vált császár hajóját halála után szándékosan süllyesztették el, hogy eltüntessék költekező és züllött életmódja egyik legfőbb bizonyítékát. A közel három évtizeddel Caligula halála után született neves történetíró, Suetonius leírásából tudjuk, hogy a hajó nagyjából hogy nézhetett ki. Leírása szerint „tíz evezősoros hajókat csináltatott, tatjukat drágakővel rakatta ki, szivárványszínű vitorlák feszültek rajtuk, tágas belsejükben meleg fürdőmedencék, csarnokok, ebédlőtermek sorakoztak, de még szőlőtőkék és gyümölcsfák számára is volt hely bőven: a kora délutáni óráktól kezdve itt tanyázott Caius, és zeneszóval, kartánc-kísérettel járta be hajóin Campania partvidékét.” [Kis Ferencné fordítása].

A kutatók bizakodóak a hajó fellelésével kapcsolatos esélyek tekintetében, különösen azért, mert egy 71 és egy 73 méter hosszú, Caligulának tulajdonított hajót is találtak már a tóban az 1920-30-as években. A hajót azután találták meg, hogy Mussolini utasítására lecsökkentették a  vulkanikus tó vízszintjét. A két hajó felszereltsége ámulatba ejtette a kutatókat, mivel az elefántcsont- és gyémántintarziás, színes mozaikpadlókkal kidekorált luxushajók a kor legmodernebb berendezéseivel voltak felszerelve, többek között talajfűtéssel, szivattyúval, dugattyús pumpákkal és mozgótengelyű horgonnyal. A hajókat egy, a tó melletti múzeumban őrizték, egészen addig, míg a második világháborúban egy tűzvész el nem pusztított azokat, ám a hajók egyes részei még ma is megcsodálhatók a római Museo Nazionale Romanóban.

A tónak azt a részét azonban, amelyet most kutatnak át, nem szivattyúzták ki a Duce idején. A kutatást egy 16. századi búvár, Francesco de Marchi inspirálta, aki a búvárharang egy korai változatával ment le a víz alá, hogy megkeresse Caligula hajóit. Bartucci elmondása szerint de Marchi arról számolt be, hogy a tó túlsó oldaláról (ahol a másik két hajót megtalálták) hozott fel értékes tárgyakat, és említést tett egy 122 méter hosszú hajóról is, azóta pedig több halász is arról számolt be, hogy azon a helyen egy hajóhoz kapcsolódó tárgyakat hozott fel.

Búvárok már korábban is keresték a hajót, az iszap miatt azonban mindössze 15 centiméteres a látótávolság a tó mélyén, ám egy új technikai berendezés csodára lehet képes. Bertucci szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a hajó tényleg ilyen hosszú volt, az azt jelenti, hogy megtalálták a világ első tengerjáró luxushajóját.