Voksolás a szovjet fegyverek árnyékában – szabadok voltak-e az 1945-ös választások?
2015. december 8. 17:27
„Háromszor szavazánk és mégis az ellen nyert! Mert ők négyszer szavazának”
Szerencsés Károly előadása alapvetésként elmondta, hogy az 1945-ös nemzetgyűlési választás hitetetlen manifesztációja volt a magyar nemzetnek. Leszögezte, hogy az 1945-ös választás egy folyamat része volt, hiszen az országban már 100 éve érvényesült a népképviselet elve, de az 1945-ös választás egyben kezdet is, egy cezúra. Elmondta, hogy az 1945-ben kialakult rendszer 1956-ban is az alapot jelentette, és ez a hagyomány élt tovább tulajdonképpen a rendszerváltás után is. Az ELTE BTK docense megemlítette, hogy a magyar nemzet nagy átka a megosztottság, ami már az 1945-47-es időszakba is látszott. Aláhúzta, hogy a szociáldemokraták hozzáállása kulcsfontosságú volt, mivel nem volt szükségszerű, hogy beállnak majd a kommunisták mögé. Hozzátette, hogy amikor 1945 novemberében összeült a parlament, a város romokban hevert, nem volt fűtés a teremben, de a képviselők hittek abban, hogy lehet majd valamit kezdeni az országgal.
Szerencsés Károly kifejtette, hogy a megszállás, a korlátozott szuverenitás miatt teljesen szabad választásról nem beszélhetünk, és a hatalom képviselői – érthető módon – diszkriminatív intézkedéseket is foganatosítottak: bizonyos szervezetek egykori tagjait kizárták a választásból, de a „reakciósokat” sem szavazhattak, ezt a jelzőt pedig bárkire rá lehetett sütni. Kulcsfontosságú volt, hogy az összeíró bizottságokból alakult választási bizottságok a legtöbb helyen kommunista dominanciájúak voltak, és erősen megrostálták a választók számát. A kormánypártok képviselőiből álló Országos Nemzeti Bizottság döntötte el – a SZEB-bel történő konzultáció után –, hogy kik indulhatnak a választáson. Bár két ellenzéki formációnak, a Polgári Demokrata Pártnak és a Demokrata Néppártnak is megadták a lehetőséget, de ezek a pártok nem gyakoroltak komolyabb hatást a választásokra (utóbbi végül el sem indult).
A történész elmondta, hogy legkomolyabb korlátozások a németeket érintették. Nemzetiségi cenzus 1945 előtt soha korábban nem volt Magyarországon. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokat – mivel a pártok úgy gondolták, mivel nincs társadalmi beágyazottságuk –tisztán listás rendszer alapján szervezték meg. Korábban mindig vegyes rendszer volt Magyarországon. Létezett emellett a kooptálás instrumentuma, valamint a képviselők visszahívásának a joga, amely jelentősen csökkentette az nemzetgyűlési képviselők szabadságát, mivel – mint Nagy Vince megjegyezte – akár a teljes parlamentet is lecserélhették volna a pártvezetők.
Szerencsés Károly idézte Tildy Zoltánt, aki egy alkalommal kifejtette, hogy a kormányt úgy fogja megalakítani, hogy a munkáspártok érzékenységét ne sértse. Mint láthatjuk, ez sikerült is. A népakaratot a választások után korrigálták, mivel nem a választás eredményeinek arányában kaptak helyet az egyes pártok tagjai a kormányban. Emellett megjelentek a polgári pártokba beépült kriptokommunisták is (mint az FKGP-ben Dobi István, aki már 1945-ben felajánlotta szolgálatait Rákosinak). A belügyminisztériumot a kommunisták szerezték meg, így a kulcsfontosságú politikai rendőrség az ő kezükbe került, a szakszervezeteket pedig nem engedték létrehozni (ezt a SZEB tiltotta meg).
Az 1945-ös választások után a kommunisták elkezdték a szalámitaktika alkalmazását. Az FKGP-t szétverték, és 1947-ben előrehozott választásokat oktrojáltak az országra. A hírhedt kékcédulás választásokon 600 ezer embertől vonták meg a szavazati jogot, és 208 ezer hamis szavazatot kellett leadni mintegy 12 ezer embernek. De még így sem sikerült nyerni, ezért 670 ezer szavazatot, a Pfeiffer Zoltán vezette Függetlenségi Párt összes szavazatát megsemmisítették. A történész az 1947-es választások kapcsán felidézte Arany Jánosnak Az elveszett alkotmányban Rák Bende szájába adott szavait: „Háromszor szavazánk és, rettenetesség, mégis az ellen nyert! Mert ők – négyszer szavazának.”
Szerencsés Károly előadása végén kiemelte, hogy nők megérzései már ekkor is működtek: a legtöbben elsöprő többséggel a kisgazdapártra szavaztak, a legkevesebben pedig a kommunista pártra. Szerencsés felvetette, hogy szükség lett volna egy karizmatikus személyiségre is. Sulyok Dezsőt nem engedték érvényesülni, Bethlen Istvánt a Szovjetunióba hurcolták, Eckhardt Tibor pedig amerikai emigrációban fejtett ki politikai tevékenységet. A történész szerint még a szovjet megszállás ellenére is meg lett volna az esély a polgári, demokratikus kibontakozásra, ehhez azonban sok tényező együttállására lett volna szükség.
A Marinovich Endre professzor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese által levezetett második szekció első előadója, Baráth Magdolna a Szövetséges Ellenőrző Bizottságról tartott referátumában elmondta, hogy a szervezet a szovjetek magyar belügyekbe történő beavatkozásának egyik legfontosabb eszköze volt. A SZEB szervezete először 1945 januárjában épült ki először Debrecenben, majd áprilistól Budapesten. A nemzetközi összetételű, de a szovjetek által irányított bizottság magyarországi vezetője, Vorosilov marsall februárban érkezett az országba. Baráth Magdolna aláhúzta, a SZEB komolyan beleszólt a magyar belpolitikába is, és tevékenységével jelentősen hozzájárult Magyarország szuverenitásának korlátozásához.
Az ÁBTL osztályvezető kutatója felidézte Vlagyimir Szviridov altábornagynak a SZEB hozzáállására jellemző kijelentését: „A szovjet megszálló hatóságoknak joguk van mindent látni, tudni és ellenőrizni.” Sokszor előfordult, hogy a szervezet képviselői (ebben Georgij Makszimovics Puskin követ az élen járt) szóvá tették, hogy nem konzultáltak velük egyes meghatározó politikai döntésekről, így például miniszteri kinevezésekről (elérték például, hogy Sulyok Dezső helyett az FKGP baloldalához tartozó Oltványi Imre legyen a pénzügyminiszter). Javasolták azt is, hogy 1945-ben a pártok közös listán induljanak, de ez a terv végül az angol-amerikai tiltakozásnak köszönhetően megfeneklett. Az azonban kétségtelen, hogy a SZEB-et a szovjet nyomásgyakorlás egyik eszközeként vetették be.
Baráth Magdolna elmondta, hogy Vorosilov és a magyar kommunista pártvezetők folyamatos kapcsolatban álltak egymással, és a marsall komoly befolyást gyakorolt az 1945-ös kormány összetételének kialakítására. A szovjetek követelték, hogy a szociáldemokrata pártból és a kisgazdapártból csak olyan személyeket nevezzenek ki, akik nekik megfelelnek. Végül elérték céljukat, mivel a kisgazdák a kormány összetétele kapcsán több esetben is meghátrálásra kényszerültek. A kommunisták a szalámitaktika foganatosítása során is támaszkodtak a SZEB segítségére, de előfordult olyan eset is, amikor a szervezet megbízottjai kritizálták a népbíróságok szerintük nem megfelelő munkáját.
A történész kifejtette, hogy a szervezet – főként a fegyverszüneti egyezményben a jóvátétellel kapcsolatban meghatározott magyar kötelezettségekre hivatkozva – a magyar gazdaság felett is komoly befolyást gyakorolt. Javaslataik általában rövid időn belül megvalósultak. Mint Baráth Magoldna elmondta, nagyon hosszan lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor a SZEB hatáskörét túllépve beavatkozott a magyar belpolitikába. A szervezet végül a párizsi békeszerződés ratifikációs okmányainak Moszkvában történő letétbe helyezésével, 1947. szeptember 15-én feloszlott. Vorosilov tábornok értékelése szerint a SZEB tevékenysége nagyban hozzájárult a szabad, demokratikus Magyarország megteremtéséhez.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
