Vizeletalapú festéket mutattak ki egy 1500 éves Újszövetségben
2016. július 14. 13:14
Az egyik legrégebbi, az elmúlt évszázadokat túlélő ősi Újszövetség kéziratainak restaurálási munkálatai során elvégzett kémiai vizsgálatok alapján a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a pergamenlapok különleges lila háttérszíne vizelet és különböző növények keverékéből áll.
A szakértők az elmúlt évtizedek során egyszerűen nem tudtak rájönni, hogy a Codex Purpureus Rossanensisnek nevezett szent szövegek kódexeinek lapjait milyen eljárással festették be lila színűre. Az ókortól kezdve a skarlátvörös, vöröseslila, illetve a bíbor színeket (türoszi bíbor) egy földközi-tengeri puhatestűből, a Murex nemzetségbeli bíborcsigák testéből nyerték ki. Ez az eljárás méregdrágának számított, egy kódex lapjainak beszínezése pedig vagyonokat emésztett volna fel.
A legújabb elemzés megmutatta, hogy nem puhatestűek segítségével állították elő a lapok lila színét, hanem a Roccella Tinctoria nevű zuzmó orcein nevű – ma élelmiszeradalékként is használatos – anyagának vizeletből nyert ammóniában történő feloldása során jött létre.
Az UNESCO A világ emlékezete programja listáján 2015 óta szereplő kódexet 1879-ben a calabriai régióban található Rossano székesegyházának sekrestyéjében véletlenül fedezték fel. A hiányos kézirat Máté és Márk evangéliumát tartalmazza, és valamikor az 5-6. században Szíriában készülhetett. A 188 darab pergamenlap igényesen kivitelezett miniatúrái arany és ezüst színnel, görög nyelven íródtak.
„Minden valószínűség szerint az a könyv, amelyet most látunk, az eredeti munka fele” – mondta az egyházmegye múzeumának egyik munkatársa a LiveScience-nek, miután a kézirat egy hároméves restaurálási munka után visszatért a múzeumba. A szakértők úgy vélik, a hiányzó két evangélium (Lukács és János) a katedrális 17. századi kigyulladása során semmisülhetett meg.
Mivel a kódex szerkezete igencsak megsínylette az elmúlt kétezer évet, a restaurátorok igyekeztek kerülni minden fizikai elváltozással járó, invazív beavatkozást. Így tulajdonképpen maradt a kémiai elemzés. „Annak ellenére, hogy a kora középkori kéziratokat több szempontból is kutatják a szakértők, az anyagaik összetételét viszonylag kevesen szokták megvizsgálni” – magyarázta Marina Bicchieri olasz kémikus.
A röntgen-fluoreszcencia kizárta a bróm jelenlétét, ami a türoszi bíborra utalna, így Bicchieri megvizsgált egy Kr. u. 3-4. századból való görög írást, amely a lila szín előállításának 154 változatát taglalta. Ennek segítségével jutott el a fentebbi megállapítására. „A száloptikai reflexiós spektrum segítségével kiderült, hogy az ősi könyv pergamenlapjai orceint és nátrium-karbonátot (sziksó) tartalmaznak” – mondta a kémikus a Discovery News-nak. Hozzátette: az utóbbit minden bizonnyal az ókori mumifikáló egyiptomiakhoz hasonlóan a gyors szárítási tulajdonságai miatt keverhették bele.
A kéziratot ismét kiállították a rossanói múzeumban egy speciális, a hőmérsékletet és a páratartalmat is szabályozó vitrin mögé.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
