Vesztegzár a budapesti Royal Szállóban
2022. január 8. 12:55 Majtényi György
Rejtő élni kezd
„De hogyan hosszabbítsák meg az idényt? Vesztegzárral. Az pontosan három hétig tart.”
Magyarországon a hatvanas években a fejlesztések, a luxusberuházások mind inkább a valutával fizető nyugati turisták igényeit szolgálták. A közvélemény szemében lassan elválaszthatatlanná vált egymástól a pártvezetők és a nyugati turisták szokásai, életformája, hiszen előbbiek szintén a legjobbat akarták, és többnyire ugyanott fordultak meg, ugyanazokat a helyeket látogatták. A Fővárosi Tanács VB-ülésén szóvá is tette az egyik funkcionárius, aki a családjával hétvégeken feljárt a Citadellába ebédelni, hogy neki is ki kell fizetnie a kétforintos belépőt, holott őt nem érdekli a panoráma.
„Egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme” – írta Rejtő Jenő, ám ha találunk neki valami értelmet, akkor még érdekesebb lehet. Nem ritka, hogy a szövegekben áthallásokat fedezhetünk fel. Ezek csak fokozzák a történetek hatását, főképp olyan korszakokban, amikor a nyilvános beszédnek akadályai vannak.
Még ugyanebben az évben, 1963-ban filmet (Meztelen diplomata) forgattak Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényéből. Néhány jelenetét állítólag a Royalban vették föl, a díszletek mindenesetre a szálló, a magyar Grand Hotel belső formavilágát idézték. A Rejtő-regényben a bennszülött uralkodó és Wolfgang tíz évre kapták meg a vendéglátóhelyek bérletét. Amikor a tíz év letelt, a bank visszavette volna őket. A két szélhámos így azt gondolta ki, hogy egy ügyes csellel meghosszabbítják az idényt, és három hétre még ott tartják a vendégeket.
Tudható, hogy a magyar állam nem a pénzük miatt zárta be a vendégeket a Royalba; sőt, még a vesztegzár költségeit is állta. A metafora azonban hatni kezdett, és a két történet szinte elválaszthatatlanná vált egymástól. Nem véletlenül, hiszen Kis-Lagondának látszott a szocialista Magyarország is, ravasz Wolfgangokkal és törzsfőnök Nalayákkal.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
