Utazás a mai El Dorado indiánjaihoz
2018. február 7. 13:03 Balázs Géza
Kolumbiában hivatalosan még nem zárult le a leghosszabb ideje tartó polgárháború, melyre García Márquez is utalt a Száz év magány című regényében. Juan Manuel Santos elnök 2016-ban békekötésre irányuló törekvéseiért Nobel-békedíjat kapott. A konfliktuskezelés mesterműve: az igazságszolgáltatással való fenyegetés nyilván nem vezetne eredményre, ezért a békéért cserébe a gerilláknak az általuk sanyargatott közösségek számára végzendő közmunkát kínált. A lakosság egyelőre népszavazáson elvetette a békéltető megoldást. Ennek ellenére, bár az ecuadori határtól a karibi-tengerig végigutaztam Kolumbiát, sehol nem volt félelemérzetem. Gerillák, rablók és zsebtolvajok nem fenyegettek, igaz, az elveszett városhoz vezető erőltetett menetben majdnem feladtam.
A prehispán vagy régi amerikai történelem sok titkot rejt. Szinte évente kerülnek elő romok, eltűnt kultúrák. Leginkább Közép-Amerikában, de Dél-Amerikában is bukkannak egykori kőkultúrák nyomaira. A perui Machu Picchu inka romváros turisztikai célpont. Kolumbiai történelmi emlékekről nem nagyon tudunk. Nem csoda: csak néhány évtizede kerültek elő, s a polgárháború miatt eddig megközelíthetetlenek voltak. Pedig a tájat nevezték El Dorádónak, Aranyországnak – mesés aranyleletei kapcsán. A bogotai aranymúzeumban megcsodálhatók a régi amerikai aranytárgyak, köztük a legértékesebb: egy apró aranyszekér.
Titokzatos romterületek
Kolumbia déli részén, közel az ecuadori határhoz az Andok hegyei között a Magdaléna-folyónál, kiemelkedéseken, fennsíkokon a XX. század első felében különleges kősztéléket találtak. Az elsőt San Augustín főterén állították fel. A sztéléken furcsa, kiálló, hegyes szemfogú alakok, kezük elöl összefogva. Az egyik kőember kezében állítólag kávéscsésze (ez a kávétermelő Kolumbiában kiemelt szempont, szerintem pohár). Ember alakúak, de ritkán állatokat is formáznak. Sírok bejáratát őrzik. A sztélék stílusának, valamint elhelyezkedésének a hasonlósága egységes kultúrát sejtet. A keletkezés idejéről sokféle adat kering: még időszámításunk előtti V. évezredre is van utalás, de a legtöbben időszámításunk kezdetére teszik. Vagyis körülbelül 2000 éves kőkultúráról van szó. A terület ma régészeti park, helyszínei egy közös „útlevéllel” látogathatók. Megközelítésük nehéz, ezért lovastúrákat is szerveznek oda.
A másik, még titokzatosabb romterület Kolumbia északi részén, a Karib-tenger parti Santa Martától mintegy 70 kilométerre húzódó Sierra Nevada hegységben (legmagasabb pontja: 5775 méter) található az elveszett indián város (Ciudad Perdida, Lost City). 1972-ben madármegfigyelők bukkantak itt romokra. A későbbi felfedezők kifosztották a sírokat, azután jöttek a gerillák. Csak tíz éve felügyeli a hadsereg a vidéket, azóta lehet – szervezetten, kiscsoportban, és persze kiváltott belépővel, „útlevéllel” – látogatni a romvárost. Kiépített út nincs, ezért az érdeklődők négy-öt napos (szerintük 46, szerintem 66 kilométeres) gyalogtúrával érhetik el a helyszínt. Lehet, hogy ők mérföldben számoltak és légvonalban… A romvárosig négy tábort építettek ki, ahol oldalfal nélküli tömegszálláson lehet aludni, étkezni, ivóvizet vételezni. Az egyik táborban villany sincs. Mosakodás a hegyi patakban. A mobiltelefonok értelemszerűen sehol nem működnek.
Balázs Géza teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
