Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Túl hatékony volt, végül felmentették a szolgálat alól a szesztilalom legrettegettebb ügynökét

2020. november 26. 08:32 Kanyó Ferenc

<

Búcsú a szolgálattól

Izzy Einstein és Moe Smith sorsát a népszerűségük pecsételte meg. Az újságok fokozott figyelemmel követték a tevékenységüket, mivel történeteik valósággal toborozták az olvasókat. Ráadásul idővel rájöttek, hogy a hétfő reggeli lapokban van a legtöbb hely, mert a lusta újságírók nem szívesen dolgoztak hétvégén.

Így nem kellett mást tenniük, mint vasárnapra időzíteni a rajtaütéseket, és garantált volt a hétfői címlapsztori. A vasárnapi rekordjuk 71 rajtaütés volt 12 óra leforgása alatt. A biztos hírekre vágyó hétvégi ügyeletesek pedig cserébe a fix sztoriért bármit lehoztak tőlük.

A Tiltási Iroda, amelynek Izzyék dolgoztak, azonban féltékeny szemmel nézte a növekvő népszerűségű párost, amely az addigi gyakorlattól eltérően túlságosan is sokszor került az újságok címlapjára.

Elsősorban a szervezet méltóságát féltették ezektől az akcióktól, úgyhogy siker ide vagy oda, 1925. november 13-án felmentették őket a szolgálat alól. Izzyék verziója egy kicsit különbözött a hivatalosétól. Szerintük az iroda át akarta őket helyezni Chicagóba, de ők megtagadták a váltást, mert New Yorkban akartak maradni. Ezért kellett repülniük.

A szesztilalom idején nevet szerző páros ezek után szakterületet váltott, egy életbiztosítással foglalkozó New York-i társaságnál kezdett dolgozni. „Ami elég jó az exelnök Coolidge-nek, az elég jó lesz Izzy Einsteinnek is!” – felelte, amikor az új munkája felől érdeklődtek. Ezt a nagy világgazdasági válság idején is sikeresen folytatták.

Izzy Einstein 1932-ben még egy önéletrajzi könyvet is megjelentetett. Ebben többek között kifejezte reményét, hogy nem haragszanak rá egykori leleplezettjei, hiszen csak a kötelességét teljesítette. Hogy valóban nem tartottak haragot, azt abból tudhatjuk, hogy sokan közülük Izzy Einstein életbiztosítást kötő ügyfelei lettek. Az egykori eredményes nyomozó végül 1938-ban hunyt el. Társa, Moe Smith 1960-ban követte őt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Túl hatékony volt, végül felmentették a szolgálat alól a szesztilalom legrettegettebb ügynökét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra