Trónörökös korában egyszer halálra ítélték az apai szigor elől szökni igyekvő Nagy Frigyest

2018. január 24. 10:05 MTI

Az 1712. január 24-én született Frigyes és apja, a kortársak által kiképző őrmesternek minősített I. Frigyes Vilmos viszonya hamar megromlott. Az apa fenyítette és verte a szerinte felesleges és veszedelmes művészetek iránt érdeklődő fiát, és a brit uralkodó lányával tervezett házasságát is megtiltotta. Frigyes megpróbált Angliába szökni, de elfogták, és a hadbíróság halálra ítélte. A kivégzés végül elmaradt (bár legjobb barátjának lefejezését végig kellett nézze), ezután egy hivatalba irányították, ahol megszokta a munkát, az engedelmességet és a takarékosságot.

Frigyes 1740-es trónra lépte után arra törekedett, hogy alattvalóinak jól menjen a sora, és minél több adót fizethessenek a kincstárba. A cél érdekében reformok sorát vezette be: új iparágakat honosított meg, biztosította a vallásszabadságot, sőt befogadta az otthon üldözött francia hugenottákat, eltörölte a kínvallatást, egységes törvénykönyvet dolgoztatott ki. A porosz közigazgatás a maga korában a leghatékonyabb és a legbecsületesebb volt, a törvény előtt mindenki egyenlő volt - elvileg maga a király is, akinek szava a gyakorlatban mégis megfellebbezhetetlennek számított.

A felvilágosult abszolutista Frigyes bevételeinek nagy részét a hadseregre költötte, így lett Poroszország a kontinens legerősebb katonai hatalma. Az osztrák örökösödési háború kezdetén Sziléziáért cserébe szövetséget ajánlott Mária Teréziának, a nemleges válasz után erővel vette el a gazdag tartományt. A megalázott Ausztria 1756-ban szinte az egész kontinenst szövetségbe kovácsolta Berlin ellen, de a katonái életével sosem takarékoskodó Frigyes a véres hétéves háborúban végig kitartott a túlerő ellen, és 1763-ban végleg biztosította magának Sziléziát.

Frigyes a tárgyalóasztalnál is tehetségesnek bizonyult: 1772-ben Ausztriával és Oroszországgal szövetkezett Lengyelország első felosztása érdekében, egyesítve Brandenburgot és Kelet-Poroszországot, később pedig kétszer is megakadályozta Ausztriát Bajorország megszerzésében. A király a művészetek és tudományok támogatója, sőt művelője is volt. Élénk kapcsolatban állt a francia felvilágosodás képviselőivel, történelmi és politikai munkákat írt, komoly mennyiségben gyártott verseket, szenvedélyesen fuvolázott. Hangszerénél jobban csak agarait és a férfitársaságot szerette, házasságából gyermek nem született. Élete végén magányos és mogorva, köszvényes fájdalmaktól gyötört öregember lett, de a nép előtt megmaradt a "kedves öreg Fritznek." A modern német történelem egyik legnagyobb alakja 1786. augusztus 17-én halt meg.

A porosz nagyhatalmi állást megalapozó, a hétéves háborúban egész Európa ellen egyedül harcoló és végül diadalmaskodó királyt a propaganda rendszertől és ideológiától függetlenül állította példaképül a német nép elé. A nácik még a második világháború végén is készítettek róla filmet, és bár az első német munkás-paraszt állam, az időközben megszűnt NDK 1950-ben az átkos feudalista múlt emlékeként lebontatta szobrát, azt 1980-ban mégis visszahelyezték az Unter den Lindenen. Frigyes koporsóját a második világháború végén a közelgő szovjet csapatok elől Nyugat-Németországba menekítették, és csak 1991-ben temették újra Potsdamban.