Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
2024. szeptember 28. 12:20 Múlt-kor
A védettség kényes egyensúlya
A védlevelek hivatalosan az 1944. októberi nyilas puccs után sem veszítették el érvényességüket. Szálasi Ferenc ugyanis igyekezett jó külkapcsolatokat kiépíteni és céljaira felhasználta a védlevelek elismerését. Kikötötte azonban, hogy csak azon kormányok okmányait fogadja el, akik hivatalosan elismerik a nyilas kormányt. Erre azonban a semleges államok nem voltak hajlandók, de a védettség megtartása érdekében vad ígérgetésekbe kezdtek, próbálták húzni az időt, amennyire csak lehet.
Sanz Briz is így tett.
A Vadász utca 29., az úgynevezett Üvegház, ahol a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének kivándorlási osztálya működött, a felvételen a budapesti zsidók védlevélért állnak sorba (1944) (Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi)
A németekkel kötött megállapodás következtében november 6-tól újraindultak a nyáron Horthy rendeletére leállított deportálások. Mindeközben tovább rontott a zsidóság helyzetén, hogy Szálasi is érzékelte, nincs nemzetközi respektje, ezért a hatóságok, a rendőrök és a razziázó nyilas pártszolgálatosok novembertől egyre kevésbé fogadták el az okmányokat. Ezzel együtt is a védlevelek iránti igény óriási volt, nehéz lenne megmondani, hogy a kérvények száma volt-e nagyobb vagy a hamisítványoké. Utóbbiban fontos szerepet vállaltak a különféle cionista, illegális baloldali szervezetek, de kibontakoztak a mentés és önmentés egyéni akciói is.
A nyilasok uralta Budapesten a zsidó közösség tagjai úgy vélték, számukra a legnagyobb biztonságot származásuk elrejtése vagy valamiféle védettség megszerzése jelenti. Aki a keresztény papírokkal való bujkálás mellett döntött és megpróbálta minél hitelesebben magára ölteni egy idegen személyazonosságot, sok kockázatot vállat és számtalanszor lebukhatott. Aki bízott a semleges országos diplomáciai védettségében, az sem nyugodhatott meg, mert ezek értéke szinte napról napra, igazoltatásról igazoltatásra változott.
A semleges országok védett házakon lobogó zászlói mézesmadzagként vonzották a nyilasokat és egyik kedvelt célpontjukká váltak. A hamis védlevél is menthetett életet, és ezzel együtt a valódit is szemrebbenés nélkül téphették szét a nyilasok és kísérhették tulajdonosát egész családjával együtt a Duna-partra. A fővárosi zsidóság számára ekkor nem voltak jó vagy rossz döntések, túl sok volt az ismeretlen az egyik napról a másikra való létezés egyenletében. Egy volt a biztos: ebben a kegyetlen matematikában mindenki azon volt, hogy az életben maradás kerüljön az egyenlőségjel másik oldalára.
A védlevelek kiosztása melletti másik fontos törekvés a védett házak felállítása volt. A mai XIII. kerületben, Újlipótváros területén 1944 őszén létrehozták a nemzetközi gettót, ahol a svéd, svájci, vatikáni, spanyol és portugál védőokmányokkal rendelkezők számára védett házakat jelöltek ki. Sanz Briz eredetileg két házat kapott, amire a spanyol védettséget kiterjesztette, Ferenczy László csendőr ezredessel való tárgyalásai során sikerült ezt a számot feltornáznia. A lakóépületek mellett kórházakat, árvaházakat és szülőotthonokat is spanyol védelem alá helyeztek. A spanyol védett házakban becslések szerint 2-3 ezer ember szorongott az ostrom végére.
Az újlipótvárosi nemzetközi gettó emléktáblája a Hollán Ernő utca 1. száma alatt (Wikipedia / Fekist / CC BY-SA 4.0)
A spanyol követségen dr. Farkas Zoltán, a követség jogtanácsosa segítette Sanz Brizt a jogi-diplomáciai ügyekben és tolmácsolt is neki. Emellett ideköthető egy másik fontos személy, Giorgio Perlasca működése is. Az olasz Perlasca a harmincas évek közepén még Franco tábornok oldalán harcolt a spanyol polgárháborúban, a németekkel azonban nem volt hajlandó együttműködni és nem ismerte el a segítségükkel létrejött Salói Köztársaságot sem.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
