Több 1956-os emigráns magyar tudós is a világhírnévig vitte
2016. szeptember 14. 16:13
Elkaszált életút
Dr. Leél-Őssy Szabolcs édesapjáról, Leél-Őssy Sándorról tartott előadásában kifejtette, édesapját 1957 tavaszán a tudományok kandidátusává választották, ám két hónappal később megkezdődött az ellene folyó fegyelmi eljárás, amelynek következtében eltávolították az egyetemről. A Móricz Zsigmond Gimnázium tanára lett, és bár Ortutay Gyula 1963-ban mentesítette a korábbi hátrányok alól, nem vették vissza az egyetemre. A gimnáziumban tanított tovább, ahol egyik legkomolyabb teljesítménye talán a földrajz szakkör létrehozása volt. A gyerekek nagyon élvezték a kirándulásokat, amelyről naplót is vezettek.
Leél-Őssy Sándor olykor egyszerre kilenc harmadikos osztályban tanított, ismeretterjesztő és szakcikkeket írt, a rádióban tartott előadásokat. Ötvenes éveitől címerező táborokat is vezetett, ahol rózsadombi, javarészt értelmiségi fiatalokkal ismertette meg a fizikai munkát. Később a Kőrösi Csoma Gimnázium tanára lett, számos elismerésben részesítették, ám az ELTE-től mindössze 40 évvel az eseményeket követően, 1997-ben kapott aranyoklevelet.
Dr. Kecskés Gusztáv A magyar emigráció az ENSZ jelentések tükrében címmel tartott előadásában hangsúlyozta, a magyar menekültügy a magyar és az egyetemes migrációtörténet kiemelkedő fejezete. A 200 ezer menekülőből 1957 nyaráig mintegy 11 ezren, az 1960-as évek elejéig mintegy 30-40 ezren tértek haza Nyugatról (pontos adatot persze nem ismerünk). 1957 márciusáig mintegy 173 ezren kerültek első fogadóhely gyanánt Ausztriába, 18600-an Jugoszláviába, 1957. december végéig új hazájába érkezett az Ausztriában nyilvántartásba vett menekülők mintegy 90 %-a. Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár megfogalmazása szerint a magyar menekültügy tekintetében megvalósuló összefogás mindig is egy vágyott állapot volt, de egészen 1956-ig nem tudták megvalósítani.
A statisztikai adatokat a KSH, az osztrák belügyminisztérium és statisztikai hivatal számsoraiból, valamint az Euróai Migráció Kormányközi Bizottságának rendszeres statisztikáiból és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatsoraiból ismerjük (a szervezet vezetője August Lindt volt).
A kutató kifejtette, az ENSZ Titkársága folyamatosan tájékoztatta a Közgyűlést a magyar menekültek érdekében végzett humanitárius tevékenységről, és hangsúlyozta, hogy a Kádár-kormányzat nem viselkedett barátságtalanul az UNHCR-rel, mivel a nemzetközi elszigeteltségből való egyik kitörési pontot jelenthette a kapcsolatfelvétel. Az UNHCR nemzetközi megítélése a magyar ügy intézése kapcsán rendkívül pozitív volt, a szervezet elismerten szakszerűen dokumentálta a menekültek szükségleteit, és a pénzgyűjtési erőfeszítések nemzetközi jogi felhatalmazással bíró koordinációját is kifogástalanul végezte. Az 1956-os magyar menekültügy első rangú kezelését követően az UNHCR a nemzetközi menekültügyi rendszer legfontosabb résztvevőjévé vált, nemzetközi elfogadottsága és cselevőképessége megnövekedett, az USA és a nyugati kormányok támogatását elnyerte, és megkezdte tevékenységét a harmadik világban. A magyar menekülthullám döntő jelentőségű volt annak tekintetében, hogy az UNHCR mint globális szervezet ma létezni tudjon.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
