Több 1956-os emigráns magyar tudós is a világhírnévig vitte
2016. szeptember 14. 16:13
Tűzkatasztrófa a múzeumban és a Lenin Intézet „házmesterhallgatói”
Dr. Kecskeméti Tibor A Természettudományi Múzeum geológiai gyűjteményeinek pusztulása az 1956-os tűzvészben című előadásában kifejtette, hogy a Nemzeti Múzeumban lévő Ásvány- és Kőzettárban október 24-én a tűzoltók előbb eloltották a lángokat, ám utána újra lángra kaptak a helyiségek, és a harcok miatt nem tudtak már kivonulni a tűzoltók. Október 25-én kétszer is hatalmas tűz ütött ki, kora hajnalban, valamint késő este. A tűzoltók sokáig küzdöttek a lángokkal, a harcok többször is akadályozták kivonulásukat.
Dr. Kecskeméti Tibor ezt követően részletezte, hogyan terjedt szét a tűz az épületben. A pusztítás hatalmas volt, az Afrika-kiállítás gyakorlatilag teljesen megsemmisült. A múzeumban ún. tűzőrséget hoztak létre, amelynek az előadó is tagja lett. A kutató szobájában mindent törmelék és hamu borított, a kész doktori értekezése is elégett. Az Ásvány- és Kőzettár 140 ezres állományának mintegy 80 %-a elpusztult (többek között Festetics Julianna alapító gyűjteményének nagy része, valamint a gyémánt- és meteoritgyűjtemény is). A könyvtárban, térkép-és fotótárban, leltárkönyvekben is nagy volt a pusztítás, számos dolgozat is elégett. A helyreállítás 1957 elején indult el (többek között racionalizálták a tárolóhelyiségeket, Csepreghyné Meznerics Ilona nemzetközi „segélykérésére” pedig nagy mennyiségű könyv- és ősmaradványgyűjtemény érkezett), a kutatók pedig 1958. december 1-jén költöztek be az újjáépített Tárakba, és megindult a tudományos és muzeológiai munka.
Győri Róbert Az 1956-os forradalom következményei az egyetemi oktatásra című előadásában röviden felvázolta a magyar tudomány sztalinizációjának állomásait, amely az 1940-es évek végén ment végbe. Ugyan az ELTE Földrajzi Intézetének két tanszékvezetőjét, Mendöl Tibort és Bulla Bélát számos alkalommal kritizálták, mindketten a helyükön maradtak, 1952-ben azonban egy új tanszéket is létrehoztak az ELTE-n (Regionális Földrajzi Tanszék), amelynek minden oktatója párttag volt. A tanszék oktatói a forradalom időszakában nem mertek bemenni az egyetemre, Wallner Ernő igazgatóhelyettes emiatt november 3-án tanácskozást hívott össze, ahol mindenki egyetértett abban, hogy a kommunista kollégákat nem érheti bántódás, de el kell számolniuk a sztálinizmus hibáival. November 19-én egy újabb értekezletet tartottak, ahol Wallner a múlt hibáival való szembenézést hangsúlyozta.
A forradalom és szabadságharc leverését követően a Kari Fegyelmi Bizottság először Leél-Őssy Sándor és Havassné Bede Piroska ellen indítottak eljárást 1957 májusában. A fegyelmi bizottság minden oktatót kihallgatott Bulla Béla és Mendöl Tibor kivételével. A nem kommunista geográfusok azt hangsúlyozták, nem politikai indokok vezérelték őket, amikor a forradalom napjaiban elítélően nyilatkoztak kollégáikról, hanem személyes, erkölcsi és szakmai hibáikat emelték ki. A kommunista geográfusok a párthoz való hűségüket hangsúlyozták, és igyekeztek bebizonyítani, hogy politikai nézeteik miatt feketítették be őket. A folyamat következtében 1960-ig nyolc oktató hagyta el az Intézetet, csak Mendöl és Bulla élte túl a tisztogatást.
Radó Denise tanársegédet a korábbi Lenin Intézet hallgatói (1958-ban már földrajz-történelem szakos hallgatók) jelentették fel, mivel egy terepgyakorlaton dehonesztáló megjegyzéseket tett a Regionális Földrajzi Tanszék kommunista oktatóira (egy kártyázás közben zajló beszélgetés során). Lengyel Sándor dékán 1958 októberében elrendelte a fegyelmi vizsgálatot. A kari bizottság írásbeli megrovást javasolt, de Ortutay Gyula rektor új eljárást rendelt el, és felállított egy egyetemi vizsgálóbizottságot. A bizottság 1959. január 14-én szigorú ítélettel zárta le az ügyet, és átmeneti időre gyakornokká minősítették vissza Radót.
Enyhülés az 1960-as évek elejétől volt megfigyelhető a Földrajzi Intézet életében, az 1963-as amnesztia sok meghurcolt tudós számára is enyhülést jelentett. Leél-Őssy Sándor személyi anyagából törölték a határozat következményeit, Láng Sándor pedig 1963-ban visszatért a szegedi „száműzetéséből”, és a Természei Földrajzi Tanszék vezetője lett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
