Titokzatos járvány tartotta rettegésben VIII. Henriket

2017. augusztus 29. 08:27

A tudósok még manapság is fellelkesülnek, ha szóba kerül a titokzatos betegség, amely a késő középkorban-kora újkor többször is felbukkant Európában:1485-től kezdve öt angolizzadás-járvány pusztított az öreg kontinensen. A fertőző betegségtől joggal rettegtek a korabeli Európában, mindenféle előzmény nélkül jelent ugyanis meg, és úgy tűnt, megelőzésére nincs esély. A fertőzötteken hirtelen rettegés lett úrrá, aztán fejfájásra, nyaki fájdalmakra, gyengeségre kezdtek panaszkodni, és egész testüket hideg verejték borította be. Belázasodtak, szívük hevesen dobogott és dehidratáció lépett fel. 3-18 óra alatt a fertőzöttek 20-50 százaléka halott volt.

Nem lehet tudni, ki fertőződött meg elsőként az izzadásos kórral, ám néhány történész úgy véli, Henrik apja, a Tudor-dinasztiát megalapító VII. Henrik zsoldosai vihették be Angliába a betegséget. A zsoldosok behívása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Lancasterek nyerték a rózsák háborúját - olvasható a History.com cikkében.

Egy királyi tisztviselő, Richard Grafton leírása szerint „az újfajta betegség (...) annyira fájdalmas és éles volt, amilyenhez hasonlót senki sem tudott felidézni az emlékezetéből”. Ez persze nem igaz, Anglián a 14. század közepén az Európán végigsöprő pestisjárvány is hatalmas pusztítást végzett: Anglia lakosságának mintegy 60 százalékát a fekete halál vitte el. Az angol izzadásnak azonban nem volt köze a pestishez. Nem jelentek meg tünetek a bőrön, teljesen véletlenszerűen bukkant fel bizonyos területeken nagyobb esőzések és árvízek után, és általában vagy a nagyon gazdagokat vagy a nagyon szegényeket sújtotta.

A modern orvostudomány megjelenését megelőző évszázadokban az embereknek nem sok esélyük volt arra, hogy előrejelezzenek egy járványt vagy hogy megfejtsék, milyen okok húzódnak egy fertőző betegség szétterjedése mögött. Ez persze nem akadályozta meg az orvosokat abban, hogy próbálkozzanak. A betegségnek köszönhetően tett szert hírnévre például egy John Kays nevű orvos (aki, mivel jobban hangzott, Johannes Caiusnak nevezte el magát), aki komoly pénzkereseti lehetőséget látott a gazdag, VIII. Henrikhez hasonlóan a kórtól paranoiásan tartó nemesek között pusztító fertőző betegségben.

Caius kórról írt könyvét 1552-ben adták ki, és rendkívüli népszerűségre tett szert. A szerző megállapította, melyek voltak a betegség tünetei, milyen úton előzhető meg, és hogyan kúrálható a kór. Caius – a kor orvosi színvonalát tükrözően – azt tanácsolta, kerüljék a sűrű ködöt, valamint a rothadt gyümölcsöt, emellett pedig rendszeres testmozgást írt elő. A fertőzötteknek azt javasolta, fogyasszanak fyógynövényes főzeteket, izzadjanak annyit, amennyit csak tudnak, és ne menjenek otthonukon kívülre. 

Tanácsai persze mit sem használtak a fertőzötteknek. Annak ellenére, hogy Caius betegeinek többsége meghalt, végül elég gazdaggá vált ahhoz, hogy egy nagyszerű felajánlást tegyen egykori cambridge-i kollégiumának” – fejtette ki Derek Gatherer orvosbiológiai kutató az orvosról, akinek ma is nevét viseli a szóban forgó kollégium (Gonville & Caius College).

Sem Caius, sem más orvosok nem tudták megmagyarázni a betegség okát, így arra sem lehettek képesek, hogy megállítsák azt. VIII. Henrik egész uralkodása alatt tartott a kórtól. Az udvarban többen is érintettek voltak ugyanis: Wolsey bíboros például többször is elkapta a betegséget, ám mindannyiszor felépült belőle. Henrik bátyjával, Artúrral a feltételezések szerint azonban az izzadásos kór végzett. Nem hiába írta a király a később általa kivégeztetett lorkancellárnak, Morus Tamásnak, hogy az ember nagyobb biztonságban van a csatatéren, mint a városban.

Az utolsó angolizzadás-járvány 1551-ben csapott le Angliára. 150 évvel később Franciaországban megjelent a pikárdiai izzadás náven ismert fertőző betegség, ám sem az angol, sem a pikárdiai változat nem bukkant fel később a történelem során, ami komolyan megnehezíti a kutatók dolgát. Így ugyanis a korabeli beszámolókra, valamint a szegényes közegészségügyi forrásokra kell támaszkodniuk, ha többet szeretnének tudni a kór okairól. Bár nyilvánvalóan több ezren haltak meg a fertőző betegség következtében, pontos számot a nyilvántartás hiányosságai, valamint az elveszett adatok miatt könnyelműség lenne mondani. Egyes tudósok úgy vélik, a fertőző betegség a hantavírus egy formája lehetett, mások influenzára, ételmérgezésre vagy visszatérő lázra gyanakszanak.

Shakespeare IV. Henrik című drámája második részének utóhangja szerint az egyik szereplő, Sir John Falstaff izzadásban hal meg. A kutatókat megosztja a kérdés: vajon egy szexuális úton terjedő betegségről vagy az angol izzadásról van szó? Bármi is legyen a válasz, már önmagában a régóta folyó vita ténye is jelzi a rejtélyes kórtól való tartós félelmet.