Titokban készítették és árusították a századforduló erotikus képeslapjait

2017. augusztus 22. 08:25 MTI

Amint Nigel Sadler újonnan megjelent, Erotic Postcards of the Early Twentieth Century (A 20. század kezdetének erotikus képeslapjai) című kötetében kifejti, a korai években még sokkal inkább a női formák megragadása, mint a férfiérzékek gyönyörködtetése volt a hasonló felvételek készítőinek célja - áll a historyextra.com cikkében. A fotográfusok kizárólag művészek számára lőhettek meztelen nőkről képeket. 

A művészek évszázadokon át festettek női aktokat, ezért nem meglepő, hogy a fotográfia megjelenésével sok fényképész a meztelen női testeket választotta képei témájául. Idővel egyre merészebb fotók készültek: a ruhák először még fent maradtak, de már kigombolva, a a háttérben megjelentek a bútorok, hogy egy hálószoba látszatát keltsék, a modell pedig elkezdett a kamerába nézni.

A hatóságok igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani az ilyesfajta képek készítését. Az 1840-50-es években, a dagerrotípia térhódítása idején a felvételek alacsony száma miatt ez még könnyen ment. Franciaországban a fényképészeknek regisztráltatniuk kellett magukat a hatóságoknál, és csak művészek számára készíthettek felvételeket. 

Ahogy a fényképészet egyre könnyebben gyakorolható és olcsóbb tevékenységgé vált, sorra nyíltak meg a stúdiók, amelyek közül néhány, főként párizsi műhelyben elkezdtek merész képeslapokat gyártani. A hatóságok ezen a ponton elvesztették az események felett az irányítást. Az erotikus képeslapok virágkora az 1890-es évektől az 1930-as évekig tartott, bár az elnevezés ebben az esetben nem fedi pntosan a szóban forgó tárgyat: mert bár sok pikáns fotó tényleg képeslapokon jelent meg, ezeket csak ritkán küldte el bárki ismerősének. A lapok mérete megkönnyítette elrejtésüket, valamint fű alatt történő árusításukat.

A stúdiók fő szempontja a művészi értékkel bíró fényképek készítése helyett a profitmaximalizáció lett. A fényképészek fotósorozatot készítettek a munkafolyamat során egyre meztelenebbé váló nőkről, amelyeket aztán „francia képeslapok” név alatt legfeljebb 12 darabos kiszerelésben árultak, mivel többségüket Franciaországban gyártották.

Mivel a tevékenység alapvetően titkos keretek között zajlott, nem sok mindent lehet tudni az azt lebonyolító stúdiókról vagy a sorozatok elkészítéséért felelős fotósokról. Csak nagyon kevés fényképész írta alá művét, a modellekről pedig még kevesebbet tudni. Róluk sokáig azt gondolták, hogy párizsi prostituáltak, ám kiderült, valószínűbb, hogy főként a munkás rétegből kikerült nők vetkőztek le a fényképezőgépek előtt.

A képeslapok fejlődése idológiai és társadalmi változásokat is tükrözött. Az 1870-es évektől kezdve a művészek egyre realisztikusabb módon ábrázolták modelljeiket, a meztelenség megjelenítésének határai pedig kitolódtak, így a 20. század első felének fotósai már viszonylagos szabadságot élveztek a pózok kiválasztása kapcsán.

Az 1880-as évekre a fotográfia már művészeti igénnyel lépett fel. Sokan kezdték el a ruháik egy részétől megszabaduló modelleket is a festőkhöz hasonló módon, a fénnyel és az árnyékokkal kísérletezve megörökíteni, a plein air irányzat pedig kicsábította a műhelyekből a szabadba a fotósokat. Az erotikus képeslapokat végül csak a második világháborút követően, a jóval szabadabban ábrázolt meztelenség légkörében felváltották a színes magazinok és az egyéb helyeken megjelenő pucér fotók.