Tényleg 3000 éve jelen lehet a kecske Írországban
2026. március 2. 13:23 Múlt-kor
Egy késő bronzkori hegyierődből, valamint egy középkori kikötővárosból származó csontleletek tömegspektrometriás és archeogenetikai vizsgálatával bizonyították a házikecske (Capra hircus) háromezer éves írországi jelenlétét, áthidalva az állatfaj korai azonosításának évtizedes régészeti problémáit – derül ki a University College Dublin és a Queen’s University Belfast kutatóinak legújabb, közös tanulmányából.
Az ír kecskék és a zooarcheológia dilemmája
A kecskék azonosítása régóta komoly kihívást jelent a zooarcheológia számára. Az Ovis aries és a Capra hircus csontváza annyira hasonló, hogy még jó megtartású leletek esetén is nehéz biztos különbséget tenni.
Bizonyos elemek segítenek. A szarvmagok gyakran diagnosztikus értékűek. A homlokcsontok formája irányadó lehet. Az állkapocs fogazata is árulkodó. A legtöbb esetben azonban a leletek egyszerűen juh/kecske megjelöléssel kerülnek be a gyűjteményekbe. Ez a bizonytalanság komoly űrt hagyott az ír régészeti adatokban.
A neolitikumtól a bronzkorig
A kecskék szinte bizonyosan az első földművesekkel együtt érkeztek Írországba, nagyjából 5900 évvel ezelőtt. A neolitikus mezőgazdasági csomag részeként jutottak el a szigetre Nagy-Britannián és a kontinensen keresztül.
Ennek ellenére az ír neolitikumból nincs egyértelműen azonosított kecskecsont. Ugyanez igaz a harangedényes kultúrára és a korai bronzkorra is.
A legkorábbi biztos bizonyítékok a késő bronzkorból származnak. Mooghaun lelőhelyén, Clare megyében hosszú csontmetszetek alapján azonosítottak kecskéket. Haughey’s Fortnál, Armagh megyében pedig nagyméretű, majdnem teljes szarvmagok kerültek elő. Ezek mérete és morfológiája egyértelműen kecskére utal.
Haughey’s Fort és az ír kecskék biztos nyomai
Haughey’s Fort az Armagh megyei Navan-komplexumban fekszik, mintegy egy kilométerre Navan Forttól. A domberőd a Kr. e. 1100–900 közötti időszakra datálható.
A belső árok vízzel telítődött, ami kedvezett a csontok megőrzésének. A gyűjteményben a szarvasmarha dominált, mellette sertések és kisebb számban kecskefélék jelentek meg.
Két szinte teljes szarvmag különösen figyelemre méltó. Az egyik 344 milliméter, a másik 348 milliméter hosszú. Formájuk nem hagy kétséget: ezek az ír kecskék bronzkori példányai.
Molekuláris fordulat az ír kecskék kutatásában
A University College Dublin és a Queen’s University Belfast kutatói nyolc mintát vizsgáltak. Négyet Haughey’s Fortból, négyet a középkori Carrickfergusból, Antrim megye déli partvidékéről. A carrickfergusi leletek a 13–16. századi rétegekből származnak.
Hét mintát ZooMS módszerrel elemeztek. A technika az I-es típusú kollagén peptid-ujjlenyomatát vizsgálja tömegspektrométerrel. A juh és a kecske között egy kulcsfontosságú peptid különbözik: a kecske marker 3093 m/z értéknél, a juh 3033 m/z-nél jelenik meg. Az összes vizsgált minta Capra hircusnak, vagyis kecskének bizonyult.
Ősi DNS és nemmeghatározás
A kutatók mind a nyolc mintából ősi DNS-t vontak ki. Hat esetben a genetikai adatok megerősítették a ZooMS eredményeit. Egy bronzkori példányból nem maradt fenn értékelhető endogén DNS, de egy korábban nem vizsgált minta genetikai elemzése szintén kecskét igazolt.
A nemmeghatározás érdekes eredményt hozott. A négy bronzkori egyed hím volt. A négy középkori példány mind nősténynek bizonyult. A minta kicsi, ezért óvatos értelmezést igényel.
Ugyanakkor a történeti adatok szerint Carrickfergus jelentős kecskebőr-exporttal rendelkezett. A városi környezetben tartott, tejre és bőrre használt állományok jellemzően nőstényekből álltak. A 17. századi iratok még azt is szabályozták, hogy ne tartsanak kecskéket az utcán, a templomkertben vagy a rakparton. Ez arra utal, hogy az ír kecskék a középkori városi élet mindennapi szereplői voltak.
A molekuláris vizsgálatok nem csupán fajmeghatározást adtak. Új időbeli ívet rajzoltak fel az ír kecskék jelenlétéről a késő bronzkortól a középkorig.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
