Több ezer képet készített titokban a lodzi gettóban a helyi zsidó tanács fotósa

2017. március 6. 16:53

A gettóban sokan már az 1942-ben megkezdődő deportálások előtt meghaltak különböző betegségek, éhezés, vagy a hatóság túlkapásai következtében. A gettó lakosai közül csak 1942-ben 70 ezret hurcoltak el a nem messze felállított chelmnói megsemmisítő táborba, ahol teherautókkal végezték az első elgázosításokat - olvasható a The History Blog cikkében.

Mivel a lodzi gettó kivételesen termelékenynek számított – gyáraiban egyenruhákat és más, a háborús erőfeszítéshez nélkülözhetetlen tárgyakat gyártottak – minden más gettónál tovább állt fenn, 1940-től 1944 augusztusáig, amikor teljesen felszámolták. A megmaradt lakosokat összegyűjtötték és a halálba küldték – többségüket Auschwitz-Birkenauba. A háború végéig  több mint 200 ezer zsidó fordult meg a lodzi gettóban, ahonnan aztán Chelmnóba vagy Auschwitzba deportálták őket. Amikor a Vörös Hadsereg 1945. január 19-én elfoglalta Lodz-ot, mindössze 877 túlélő – köztük 12 gyermek – bújt elő a romok alól. A német megszállás előtt a városban élt 233 ezer zsidóból a háborút mindössze 10 ezren élték túl valahol máshol. 

A túlélők egyike Henryk Ross volt, aki a háború előtt újságíróként és sportfotósként tevékenykedett. Ross a gettó mindennapi életének, valamint a náci hatóságok utasításainak végrehajtásával megbízott helyi zsidótanács (Judenrat) hivatalos fotósaként tevékenykedett. A statisztikai osztály alkalmazottjaként Rossnak az volt a feladata, hogy fotókat készítsen a gettó gyárairól, valamint regisztrált dolgozóiról.

Ross a statisztikai osztály másik fotósával, Mendel Grossmannal egyetemben titokban az őket körülvevő borzalmakról is készítettek képeket. Deportálások, nélkülözés, pusztítás – mezítlábas munkások tolnak emberi ürüléket szállító kocsikat a gettóból  kifelé (mivel nem volt csatorna), az embereket nyilvánosan végezték ki, a 10 év alatti gyermekeket pedig 1942 szeptemberében az ún. Sperre során elszakították szüleiktől, majd – az idősekkel és a betegekkel együtt – Chelmnóba deportálták őket, ahol esélyük sem volt a túlélésre. Ross mindezt megörökítette, mint ahogy a hétköznapok apró örömeit is lencsevégre kapta: egy bokor mögött csókolózó fiatal párt vagy éppen egy kisgyerek születésnapi zsúrját. Ross képein erőteljesen jelennek meg az egyes társadalmi rétegek közötti különbségek is – a rosszul öltözött munkások és éhező gyermekeket a jól táplált elitről készült fotók ellenpontozzák. Utóbbiak a ráció talaján állva (mint azt Zygmunt Bauman A modernitás és a holokauszt című könyvében kifejti) végig bíztak abban, hogy van esélyük elkerülni a halált, végül azonban rájuk is ugyanúgy a megsemmisítés várt, mint a szegényebbekre. 

1944-ben, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nácik a gettó felszámolására, vagyis az utolsó mészárlásra készülnek, a fotós – mivel nem számolt azzal, hogy túlélheti az elkövetkező hónapokat – 6000 negatívot rejtett el a gettó területén. Felesége, valamint néhány barátja is segített neki, így ők tudták, hogy halála esetén hol keressék a negatívokat. Rosst azonban végül nem deportálták, hanem beválasztották a gettó megtisztítására kijelölt 800 zsidó közé. A nácik persze a megölésüket tervezték, ám a szovjetek még azelőtt elérték a várost, hogy ezt megtehették volna (pedig nyolc tömegsírhoz már megásták a gödröt). Ross negatívjainak több mint a fele épségben került elő, és képeit az Eichmann-perben is felhasználták. A gyűjtemény 2007-ben az Ontariói Művészeti Galériának adományozták (Art Gallery of Ontario, AGO), amely egy egészen kivételes honlapot hozott létre, ahol bárki megtekinthető a gyakran rendkívül felkavaró fotókat.