Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
2018. január 30. 08:31
Az utolsó király visszatérési kísérletei
Az első világháborús vereség, majd a Bécsben és Budapesten lezajló forradalmak eredményeképpen 1918 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt létezni. Miután az uralkodó kísérlete a Birodalom föderális átalakítására kudarcot vallott, IV. Károly 1918. november 13-án kiadott eckertsaui nyilatkozatával visszavonult az államügyek intézésétől és kijelentette, hogy el fogja ismerni a döntést, amellyel Magyarország a leendő államformáját megállapítja. A király ezt követően családjával svájci emigrációba vonult.
Károlyi Mihály sikertelen kormányzása, a Tanácsköztársaság hónapjai, majd a román megszállást követően végül a Horthy Miklósnak sikerült elnyernie az antant támogatását és egy stabil államrendszert kiépíteni. A magát ellenforadalminak nevező új vezetés sok tekintetben restaurálta az 1918 előtti viszonyokat, így többek között Magyarország államformája ismételten monarchia lett. A trón azonban a király távollétében, és a Habsburg-restaurációt határozottan ellenző antanthatalmak miatt kvázi betöltetlen maradt. Az államfői hatalom kérdésének végleges rendezéséig ezért 1920 tavaszán a Nemzetgyűlés kormányzót választott Horthy Miklós személyében.
A IV. Károlyt újra trónra ültetni szándékozó legitimisták ekkoriban az ország egy meghatározó politikai erejének számítottak. Emlékirataiban például maga Horthy is arról írt Közép-Európa jövőjét illetően, hogy azt tartaná kívánatosnak, ha a dunai államok népei egy hatalmas államszövetségben egyesülnének a Habsburg-dinasztia törvényes örökösének vezetésével. Ebben a környezetben került sor IV. Károly két visszatérési kísérletére.
A korabeli sajtó által „húsvéti királypuccs” néven emlegetett eseménysorozat 1921. március 27-én vette kezdetét. A svájci emigrációból visszatérő IV. Károly teljesen váratlanul jelent meg Magyarországon és személyesen kereste fel Horthyt a hatalom átvétele ügyében. A meglepett kormányzó ekkor a külpolitikai helyzetre hivatkozva utasította el a király trónra való visszatérését. Mindez nem puszta légbőlkapott kifogás volt, a szomszédos államok azonnal határozottan kijelentették, hogy „nem tolerálják Károly visszatérését”. A király ezt végül el is fogadta és visszatért Svájcba.
A második visszatérési kísérlet fél évvel később, 1921 októberében került sor. Károly király október 20-án egy repülőgéppel szállt le a ma Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozó Dénesfán és rövidesen saját kormányt nevezett ki. Október 22-én vonattal indult el Sopronból Budapest felé, seregét pedig az útba eső helyőrségek katonáiból szervezte meg. Az antant és a szomszédos utódállamok természetesen azonnal tiltakoztak, a csehszlovák és a szerb-horvát-szlovén kormány még egy katonai intervencióra is felkészült a Habsburg-restauráció sikerének esetére.
A királypárti erők egészen Budaörsig akadálytalanul haladtak előre, itt azonban október 23-án a Gömbös Gyula által sebtében toborzott budapesti egyetemistákból álló zászlóaljak állták útjukat. Bár az első, rövid tűzpárbajban a legitimisták visszaszorították az egyetemi zászlóaljakat, Károly – aki egyébként sem akart vérontással visszatérni trónjára – nem adott parancsot a további előrenyomulásra. A késlekedés lehetőséget adott Horthynak, hogy egyre több kormánypárti csapatot vezényelhessen a csata helyszínére. A küzdelem kimenetele ezután már nem is lehetett kétséges és a felek még aznap este fegyverszünetet kötöttek.
IV. Károlyt ezt követően letartóztatták és néhány napig a tihanyi apátságban őrizték. Az antant követelésére a magyar hatóságok végül átadták az uralkodót az angoloknak, akik Madeira szigetére szállították őt. Magyarország utolsó királya már a kényszerű száműzetésében értesülhetett csak arról, hogy a magyar Nemzetgyűlés 1921. november 6-án kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. IV. Károly végül 1922. április 1-én halt meg spanyolnáthában.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
