Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
2018. január 30. 08:31
Az Anjou-ház utolsó aranyágacskája
Az Anjou-dinasztia nagy uralkodói – I. Károly és I. Lajos – mellett minden bizonnyal eltörpül a magyar történelmi emlékezetben a tragikus sorsú II. Kis Károly személye, aki alig néhány hétig ülhetett a magyar trónon, mielőtt egy kegyetlen merénylet áldozatává nem vált. Még inkább elfeledett II. Károly fia, az „Anjou-ház utolsó aranyágacskája”, akit Magyarországon leginkább Nápolyi László néven ismertek.
Bár 1376-ban még Európa egyik leghatalmasabb uralkodói családjába született, Lászlónak nem volt egyszerű gyermekkora. Miután alig 10 éves korában elvesztette apját, a nápolyi trónt is csak hosszú évek trónharcai után tudta elfoglalni. A nápolyi Anjouknak Magyarországon is számottevő tábora maradt, főleg a horvát és boszniai területek nagyurai látták volna szívesen Lászlót a magyar trónon.
Luxemburgi Zsigmond politikája időközben egyre nagyobb feszültségekhez vezetett az országban és a bárók 1401-ben egy időre börtönbe is vetették a királyt. Ezzel párhuzamosan erősödtek meg az Anjou-párti szevezkedések is. Elsőként a dalmáciai városok álltak László mellé 1402 tavaszán, majd 1403-ra már szinte egész Szlavónia is a nápolyi trónkövetelő érdekében fogott fegyvert. Ekkora már a pápa is elismerte László igényét a magyar trónra, és a Zsigmond-ellenes mozgalom lassan országos méretűre duzzadt. Vezetői között a Magyar Királyság olyan prominens személyiségeit is megtaláljuk mint Kanizsai János esztergomi érseket vagy éppen az egykori nádort, Bebek Detrét.
Nápolyi László 1403 nyarán érkezett meg hajóival a „tengerentúlról” és augusztus 5-én egy alkalmi koronával a pápai követ meg is koronázta őt. László ezután seregeivel a Dunántúlra indult, hogy biztosítsa az akkoriban hozzá hű Győr várának védelmét. Egészen a mai Rábasebesig jutott, Itt azonban szembekerült a Győrt időközben Zsigmond számára visszafoglaló híres hadvezér Stiborici Stibor csapataival, akik Pápóc mellett végül döntő vereséget mértek a nápolyi-magyar seregre.
Mindezt követően a felkelés fokozatosan összeomlott. Zsigmond hadvezérei szisztematikusan visszaszorították a lázadókat az ország keleti részében és Erdélyben is, míg a király feltételes kegyelmet hirdetett azon felkelők számára, akik leteszik a fegyvert. Kudarcát látva László hamarosan visszatért Zárába, majd onnan Nápolyba hajózott.
Bár Magyarországon továbbra is voltak hívei, többé nem próbálkozott a korona megszerzésével. Élete hátralévő részét egy nem kevésbé ambíciózus vállalkozásnak szentelte: saját jogara alatt akarta egyesíteni egész Itáliát. Ennek érdekében Nápolyból kiindulva folyamatosan hadjáratokat vezetett észak felé, hatalma csúcspontján még Rómát is elfoglalta. Végül 1414-ben halt meg, miután egy ostrom során megbetegedett. Halálával az Anjou-ház férfiágának története is lezárult, utódja a nápolyi trónon nővére, Johanna lett, aki bár maga is használta a magyar királyi címet, a korona megszerzésére soha nem tett kísérletet.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
