Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
2018. január 30. 08:31
A trónöröklés kérdése gyakran jelentett problémát a monarchiák életében. Nem volt ez másképp Magyarországon sem, ahol időről időre szintén felbukkantak a koronára áhítozó trónkövetelők. Exkirályok, törvénytelen királyfiak és szorgalmas kalandorok is kísérletet tettek már, hogy valós vagy vélt jogaiknak érvényt szerezve a magyar trónra ülhessenek.
Moson és Pozsony királya
A 11. századi magyar történelem csak úgy hemzsegett a trónharcoktól. Szent István halála után Orseolo Péter és Aba Sámuel, majd az 1050-es évek végén I. András és öccse, a későbbi I. Béla között került sor fegyveres összecsapásra. A „jó szokást” a következő generáció, így I. András Salamon nevű fia, illetve I. Béla gyermekei, Géza, László és Lampert hercegek vitték tovább az 1060-70-es évek során. Pedig a német támogatással 1063-ban trónralépő Salamon és a hercegek viszonya rövid ideig úgy tűnt, hogy normalizálódni fog. Felosztották egymást között az országot, létrejött a Magyar Királyság mintegy egyharmad részére kiterjedő hercegi tartomány, a dukátus, amelyet Béla fiai kormányozhattak.
1071-től azonban fokozatosan ismét kiújult a két ág közti konfliktus, azt követően Géza herceg a királyt megkerülve ajánlott békét az éppen ostromolt Nándorfehérvár védőinek és a zsákmányból sem részesítette Salamont. Később ezért a király is visszatartotta a hercegeknek járó zsákmányrészeket. A király tanácsadója, a hírhedt Vid ispán ezután folyamatosan arra bíztatta Salamont, hogy fossza meg a dukátustól a hercegeket, amelynek megszerzését, krónikáink szerint, magának remélte.
A viszály végül nyílt belháborúba torkollott. Az 1074-es esztendő elején még Salamon királynak kedvezett a hadiszerencse, de a március 14-én Mogyoród mellett megvívott ütközetben végül a hercegek kerekedtek felül. Az ország irányítását és a királyi címet I. Géza ragadta magához, míg Salamon a nyugati határszélre szorult vissza, mindössze Moson és Pozsony vára maradt a kezén.
A törvényesen megkoronázott Salamon természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. Élete során több alkalommal is megkísérelte visszaszerezni elvesztett trónját. Még az 1074-es évben meggyőzte sógorát, IV. Henrik német császárt, hogy támogassa harcát. Salamon ezért cserébe a német hűbért is vállalta, de a császár hadjárata nem hozott eredményt. Géza, majd 1077-től már I. László ezután igyekeztek végleg kiszorítani az országból unokatestvérüket, de csak Mosont sikerült visszafoglalni 1079-ben, az exkirály német támogatással még évekig kitartott Pozsonyban.
Végül a német belviszályok 1081-ben arra késztették Salamont, hogy meghódoljon László előtt és hivatalosan is lemondjon a királyi címről. Salamon azonban nem tudta megemészteni, hogy László még a dukátus sem bocsátja rendelkezésére, ezért 1082-ben merényletet forralt a király ellen, amiért Visegrádon bebörtönözték. Innen István király 1083-as szentté avatása idején szabadulhatott, miután sietve távozott az országból.
A trón visszaszerzésére tett utolsó kísérlete volt talán a legkétségbeesettebb. A Kárpátoktól kelete élő besenyők vezérének felajánlotta, hogy átadja nekik Erdélyt, ha segítenek visszaszerezni koronáját. Az 1085-ben meginduló besenyő támadás Ung és Borsova vármegyékig jutott el, ott azonban László király megütközött velük és kiverte őket az országból.
Az egykori magyar királyt 1087-ben látták utoljára egy besenyő-bizánci összecsapásban, minden valószínűség szerint ekkor vesztette életét. Egy legenda szerint azonban túlélte az esetet és visszatért Magyarországra, majd végül az isztriai Póla városában telepedett le, ahol remeteként élte életét. Salamont ezért sokan szentként is tisztelték és állítólagos sírköve a mai napig látható a horvát városban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
