Szellentés és pszichológiai hadviselés – ilyenek voltak az udvari bolondok mindennapjai
2018. március 9. 13:36
Egy bolond élete
Mind II., mind III. Edward királynak egy sor bolondja volt, akiket mind Robertnek hívtak valódi nevüktől függetlenül. A 13. századra azonban némelyik tehetséges tréfamester már egészen híresnek számított. Azokat, akik a királyi család valamely tagjához tartoztak, gyakran saját házzal és szolgákkal látták el. Tom le Fol, azaz Bolond Tom I. Edward király Erzsébet nevű lányának lakodalmában lépett fel és ötven shilling fizetséget kapott, amely egy vagyonnak számított, hiszen például egy jó tetőkészítő kb. napi két és fél pennyt (egy penny egy tizenketted shillinget jelent) kereshetett, és egy lúd ára másfél penny volt.
Természetesen a legtöbb bolond nem volt olyan szerencsés, hogy a király felfigyeljen rá. Az egyik utazó tréfamester arra panaszkodott, hogy senki nem adott neki nyúlszőr szegélyű köpenyt vagy drága ajándékokat, mert nem tudott sem hangszeren játszani, sem vicceket és történeteket mesélni, zsonglőrködni, táncolni vagy dallamot szellenteni, ami azt mutatja, hogy a bolondokkal szemben elvárás volt, hogy többféle készséggel rendelkezzenek.
De akkor sem volt fenékig tejfel az élet, ha az ember egy király vagy nemes udvari tréfamestere volt: sokszor nekik kellett a csatamezőn az ellenséghez üzeneteket eljuttatni, például egy vár megadását követelni vagy fogolycsere feltételeiben megállapodni. Sajnálatos módon az ellenség sokszor a követ megölésével nyilvánított véleményt, akár a várból a követ testének vagy levágott fejének az urához hajítógéppel való visszajuttatásával.
A bolondoknak emellett fontos szerepe volt magában a csatában is: a kora középkorban az ő dolguk volt a pszichológiai hadviselés: a csata előtti este ők voltak felelősek a harci morál megőrzéséért dalaikkal és történeteikkel. Amikor aztán a két sereg felsorakozott egymással szemben, a bolondok gyalog vagy lovon fel s alá rohangáltak előttük, nevettetéssel nyugtatták a katonák idegeit, valamint sértő dalokkal és kiabálással növelték saját katonáik harci kedvét és demoralizálták az ellenséget – hasonlóan egy modern focimeccs szurkolóihoz. Egyesek még kardokkal és lándzsákkal is zsonglőrködtek az ellenség sorai előtt, csúfolva és hergelve őket, hátha a forróbb fejű katonák előrerohannak rátámadni a bolondra, megtörve ezzel a harci alakzatukat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
