Szamuely Tibor a keleti fronton több magyar bakát is agyonlőtt, mert nem léptek be a Vörös Hadseregbe
2019. április 11. 08:28 Takács Tibor
1914 júniusában egy fiatal hírlapírót szállítanak a Rókus-kórházba veronálmérgezéssel. Az első hírek arról szólnak, hogy a fiatalember öngyilkos akart lenni a reménytelen szerelem miatt. Ő maga kevésbé romantikus magyarázattal szolgál: életmódja, a folyamatos éjszakázások következtében teljesen kimerült, álmatlanság gyötörte, ezért vett be a szokásosnál több altatót. Nem meghalni akart, mondja, csak egy jót aludni. Néhány hét múlva kitör a háború, az újságírót rövidesen frontszolgálatra vezénylik, s 1915 májusában orosz fogságba esik. Mind a lövészárkok vidékén, mind a hadifogolytáborban folytatja hivatását: kézírásos lapokat készít, amelyekben olykor vitriolos, de alapvetően könnyed hangnemben számol be az ott uralkodó körülményekről. Aztán kitör az orosz forradalom, 1917 novemberében hatalomra kerülnek Leninék, és a még mindig fiatal újságíró csatlakozik a bolsevikokhoz. Szervez, agitál, ha kell, fegyvert ragad, de megmarad újságírónak is. 1918 áprilisától írja cikkeit a kommunista Szociális Forradalom című lapba, amelyekben rendre előfordul a szó: vér.
Szamuely Tibor – hiszen róla van szó – másfél hónappal Kun Béláék után, 1919 legelején tért haza Magyarországra. Értelemszerűen nem lehetett jelen a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásánál, ám annak vezetőségébe távolléte ellenére beválasztották. Szamuelyt megelőzte a híre. Több tucat magyar hadifogoly, elsősorban tiszt lemészárlásáról szóltak a mendemondák, akiket azért lövetett halomra, mert nem voltak hajlandóak belépni a Vörös Hadseregbe. Szinte azonnal le is tartóztatták emiatt, ám közvetlen bizonyíték hiányában kénytelenek voltak elengedni. Mindenesetre a legszélsőségesebb bolsevikok között tartották számon, amelyet csak megerősített a Vörös Újságba írt cikkeinek tartalma és militáns hangvétele. Szamuely elkerülte a kommunista vezetők február végi letartóztatását, és a Fehérvári úti rokkantkórházban bujkálva szerkesztette tovább a párt lapját. Itt érte a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésének és a Tanácsköztársaság kikiáltásának a híre.
1919. március 21-e után a Forradalmi Kormányzótanácsban előbb Pogány József hadügyi népbiztos helyetteseként, április elejétől pedig közoktatásügyi népbiztosként kapott szerepet. Emellett tagja lett a budapesti központi munkás- és katonatanács 80-as bizottságának is. Fő feladata a hadsereg szervezése és a toborzás, illetve a hadipropaganda irányítása lett. Április 6-án például nagyszabású toborzóünnepséget tartottak a fővárosban, híres színészek, többek között Fedák Sári részvételével. Még április folyamán előbb (Vágó Bélával együtt) a lakás-, majd a rokkantügyek intézését bízták rá. Nagy vehemenciával vetette bele magát mindkét munkába, ám sikereket csak az utóbbi terén tudott elérni: jelentős mértékben megemelte a hadirokkantak járadékát. (Ebben a szociális érzékenység mellett az is közrejátszhatott, hogy ők adták a kommunisták egyik legfőbb bázisát.)
Ha folynia kell, folyjon!
Április közepén a cseh és a román csapatok támadást indítottak a Tanácsköztársaság ellen. A diktatúra vezetői országszerte nagygyűléseken szólították fel a lakosságot az ország, pontosabban a proletárhaza megvédésére. Szamuely Tibor április 20-án Győrött tartott beszédet, amelyben nem tett különbséget a külső és a belső ellenség között: mindkettő ellen kíméletlen harcot hirdetett.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tavaszi számában olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
