Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
2024. január 17. 09:50 Múlt-kor
Szaddám, a győztes
A koalíciós erők 1991. február 24-én szárazföldi támadásukat is megindították, és mindössze száz órára volt szükség ahhoz, hogy a Kuvaitból történő kivonulásra kényszerítsék az iraki hadsereget.
A szövetséges csapatok a gyors győzelem ellenére a dél-iraki Baszránál megálltak, az ENSZ BT ugyanis csak Kuvait szuverenitásának visszaállítására adott felhatalmazást. Id. Bush elnök úgy gondolta, szövetségesei támogatásának megőrzése érdekében tartania kell magát az eredeti tervekhez. Irak szétesése ráadásul súlyos következményekkel járt volna a régió biztonságára nézve, a Szaddám Huszein vezette ország ugyanis hatékony ellensúlya lehetett az iszlamista Iránnak. Szaddám azonban mindebből azt a téves következtetést vonta le, hogy megnyerte a háborút, hiszen hatalmon maradt.
Amerikai katonák pihennek meg egy Szaddám Huszeint ábrázoló nagyméretű falfestmény mellett valahol Irakban
A harcok befejezése után a diktátornak délen még a síiták, északon pedig a kurdok felkelésével is meg kellett küzdenie. A lázadók gyors leverése után több tízezren – jelentős részben civilek – estek áldozatul a szaddámi megtorlásnak, az észak-iraki hegyeken keresztül mintegy másfél millió kurd menekült a szomszédos országokba. Angol és francia javaslatra Irak északi részén a kurd, délen pedig a síita lakosság védelmében repüléstilalmi zónákat állítottak fel, ahova tilos volt berepülni az iraki légierő gépeinek.
Élőben a hadszíntérről
A szövetséges légierő a háború hat hete alatt több mint 100 ezer légi bevetést hajtott végre – az öbölháború során a történelemben elsőként alkalmazott nagy pontosságú fegyvereknek köszönhetően –, igen nagy hatékonysággal. Az amerikai haderő lézerirányítású, ún. okos bombákat, valamint fedélzeti vezérlésű robotrepülőgépeket is bevetett, amelyek rendkívül precíz légicsapások végrehajtását tették lehetővé.
A konfliktus a média tekintetében is forradalmi változásokat hozott. Ez volt ugyanis az első olyan háború, amelyet gyakorlatilag élőben követhettek figyelemmel a televíziónézők, köszönhetően elsősorban a CNN-nek, amely éppen az öbölháborúnak köszönhetően vált nemzetközileg is jegyzett hírcsatornává.
Kilőtt járművek a 80-as autópálya, azaz „a halál autópályája” mentén
Az öbölháború egyben a szándékosan előidézett környezeti katasztrófák háborúja is volt. Az irakiak az amerikai hajók partra szállásának megakadályozása, valamint a koalíciós csapatok olajutánpótlásának megnehezítése érdekében mintegy 2-6 millió amerikai hordónyi olajat öntöttek a tengerbe.
Emellett a koalíciós erők nyomása miatt visszavonuló iraki katonák a felperzselt föld taktikáját követve mintegy 6-700 kuvaiti olajkutat gyújtottak fel. Naponta több millió hordónyi olaj veszett kárba. A kutakat 1991. január-februárban gyújtották fel, és csak novemberre sikerült végleg eloltani a tüzeket. Az iraki csapatok környezeti pusztításának többek között tengeri madarak és ritka teknőcfajok is áldozatul estek, de a füstfelhő okozta növekvő légszennyezés az emberi szervezetre is súlyosan egészségkárosító hatással volt.
A szankciók visszaütnek
Az öbölháborúban az iraki infrastruktúra jelentős része megsemmisült. Az iraki hadsereg több tízezer katonát vesztett az összecsapások során, míg a koalíciós erők esetében a halálos áldozatok száma nem érte el a háromszázat, a sebesültek száma pedig 800 alatt maradt.
Az amerikai légierő vadászrepülői járőröznek a repüléstilalmi zónában 1992 augusztusában
A háború után érvényben hagyott szankciók elsősorban nem az iraki elitet, hanem a köznépet érintették hátrányosan. Az országban soha nem látott mérteket öltött a szegénység, és az UNICEF becslései szerint a duplájára nőtt a gyermekhalandóság.
Az érvényben maradó szankciók következtében becslések szerint több százezer kisgyermek vesztette életét. 1995-től az ún. Élelmet Olajért programmal igyekeztek a gazdasági szankciók iraki népre gyakorolt hatását ellensúlyozni: Iraknak engedélyezték határozott mennyiségű olaj exportját, amelyért cserébe élelmiszereket és gyógyszereket juttattak a közel-keleti államnak, de számottevően nem csökkent a szegénység. Az iraki nép pedig továbbra is szenved. 2003-tól 2011-ig ismét háborús övezet volt az országuk, manapság pedig az Iszlám Állam és egyéb szervezetek harcosai teszik pokollá az irakiak életét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
