Suhanás a jégen és a fák alatt: a Városliget sportélete
2022. szeptember 5. 16:30 Múlt-kor
A Liget közparkká alakítása óta számos formában nyújtott helyszínt a különböző közösségi eseményeknek. Nem meglepő, hogy ezek között a különféle sportrendezvények is helyet kaptak. A 19. század második harmadától fogva ily módon a korcsolyázás, a lósportok, az autó- és motorversenyek is rendszeresen megjelentek a szórakozási lehetőségek palettáján.
Téli tündérmesék
Ha visszalapozunk a naptárban újabb fél évszázadot, kiderül, hogy a Városligeti tó jegét már a reformkori teleken is megtöltötték a korcsolyázók. Erről tanúskodik Schwindt Károly Tizenkét hónap című képsorozata. Az 1839-ben készült rajzok hónapról hónapra bemutatják a főváros életének jellegzetes helyszíneit. A Pestet és Budát egyaránt jól ismerő művész szerint a januárt a Városligetben, a befagyott tavon korcsolyázva érdemes tölteni. Akkoriban a két városban még gyakori volt a német szó, de már megindult, s meglepően gyors ütemben haladt előre a magyarosodás. A pest-budai polgárok, németek és magyarok, Schwindt képének tanúsága szerint a 19. század első felében nyugodt, derűs életet éltek, amelybe belefért a tél kínálta örömök élvezete, így a korcsolyázás is.
A Korcsolyázó-egylet csarnoka (Vasárnapi Újság, 1898/2)
A szabadságharcot követő két évtizedben mindenféle szervezettség nélkül csúszkáltak a befagyott ligeti tavon a mozgásra és jó levegőre vágyó pestiek. A lázadó magyaroktól tartó bécsi udvar árgus szemmel figyelt mindenféle szervezkedést. A sokáig tiltott egyesületalapításra a kiegyezés után nyílt lehetőség. Így alakulhatott meg egy fiatal orvos, Kresz Géza és barátai kezdeményezésére 1869-ben a Pesti Korcsolyázó Egylet. A Városligeti tó jegén kerítették el a jégpályát, s a tóparton egy szerény deszkabódét állítottak fel melegedőnek.
Az egyesületi tagok száma gyorsan nőtt, a korcsolyázás megítélése pedig néhány év alatt gyökeresen megváltozott. Amíg korábban még az orvosok is óvták a nőket a jégen való száguldozástól, a Vasárnapi Újság 1872-ben már így írt: „A nők korcsolyázása el van terjedve mindenütt, hol a téli évszak állandó jéggel jár. Péterváron, Parisban átalános divatú mulatsága az előkelő világnak. Nálunk csak egy pár éve kezdett inkább lábra kapni; de mintha késedelmünket akarnók kipótolni, elég mohón fogtuk mindjárt. Az erős telek is kedveztek az utóbbi egy pár évben s a jégsport egyszerre oly átalános és kedvelt időtöltéssé vált.”
A Vasárnapi Újság hasábjain Várnai B. Sándor így idézte fel az 1884-es korcsolyaszezon ünnepi hangulatát: „A népáradat megindul a főváros két utczáján, a kerepesi és a sugárutakon, s tolongva hullámzik lassú vonalban a liget zúzmarás kopasz fái felé, melyek között már messziről integet a kitűzött zászló. A csöndes téli szél kiveti a műcsarnokig a zene villanyozó ütemeit, s a hód- és kasztorprémes muffokba dugott gömbölyded karokon megcsörren a ráaggatott korcsolya-pár. És kivillannak a szemek, fölgyúlnak az arcok; egy perc, és nyílként röpül tova lovagjával.”
Jelmezes ünnepély a Városligeti tó jegén (Vasárnapi Újság, 1895/5)
A korcsolyapálya volt a korabeli partiszínhely, amely alkalmat nyújtott a randevúzásra. Sok, gyermeke jövőjéért aggódó édesanya áldotta a ligeti jeget, amiért eladósorban lévő leánya itt talált megfelelő párra. Természetesen a korcsolyázás közbeni ismerkedésnek megvolt a maga etikettje. Az illemszabályok megengedték, hogy egy fiatal hölgy megkérjen a pályán egy közelben tartózkodó, ismeretlen urat, hogy igazítsa meg a meglazult korcsolyaszíját. A fiatalember letérdelt a jégre, finoman megfogta a hölgy cipőcskéjét, és miközben korcsolyaigazítás ürügyén a bokája körül babrált, ki tudja, mi minden kerülhetett szóba közöttük. A korabeli képesújság szerint egyetlen korcsolyaszezon alatt félszáz házasság jött össze a városligeti jégen.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
