Sokáig megfértek egymás mellett a latin betűk és a rúnaírás a középkori Norvégiában
2020. szeptember 15. 18:33 Múlt-kor
Odafigyelni az írás funkciójára
Egy másik tárgyi emlék, amelyet a kutatók nagy becsben tartanak, a Tynset járásban található Kvikne faluból származó zsoltároskönyv. „A borító feliratán keverednek a rúnák és a betűk. Egy kivételével minden „k” hangot betűvel jelöltek, a többi írásjel azonban rúna. Magában a könyvben kizárólag latinul van, betűkkel, a borítón pedig van még egy felirat, amely óskandinávul van, szintén betűkkel” – mondta el Kleivane.
A zsoltároskönyv tipikus példája a Kleivane által talált emlékeknek: különböző tárgyakat megőriztek a gyűjtemények, és megjegyezték, ha található rajtuk rúnafelirat, de a latin betűs feliratokkal kevesen törődtek.
„Maga a tárgy azért érdekes, mert az írást és annak használatát illetően annyi minden keveredik benne. Ebből kiindulva sok mindent megtudhatunk a nyelv történetéről” – mondta Kleivane.
A betűkből és rúnákból egyaránt álló feliratok arra utalhatnak, hogy az emberek fokozottabban odafigyeltek arra, mit is akarnak elérni szövegeikkel. A rúnákat legtöbbször rövidebb, spontán üzenetek rögzítésére használták, a betűket pedig inkább hosszabb szövegekhez, amelyeknek hosszabb érvényességet szántak. De kivételek mindig vannak.
Ne becsüljük alá őseinket
A kutatók mind latin, mind óskandináv nyelvű szövegeket találtak már mind betűkkel, mind rúnákkal írva, ami kétnyelvű kultúrára utal. Kleivane szerint nem lehetett túlságosan ritka a latin nyelv alapfokú ismerete.
„Latinul megtanulni nem feketemágia” – mondta a kutató. „Egészen sokat is meg lehet tanulni belőle egy emberélet során. És sokan ismertek is egy keveset belőle. Igencsak alábecsüljük a régi idők embereit, és ugyanez vonatkozik az olvasásra is. Képzeljünk el például egy oltárdíszt, amelyen az Ave Maria szövege látható. Nem kell az embernek túl sokszor hallania ahhoz, hogy utána felismerje a feliratot. A gyermekek is voltaképpen így tanulják meg, hogyan működik az olvasás.”
„A latin nyelv sosem vált uralkodóvá Norvégiában, ami jól illeszkedik a nemzeti önképhez” – folytatta Kleivane. „Megtörténhetett volna, de a norvég, illetve az óskandináv és a latin között jelentős a felépítésbeli különbség, így nehéz elképzelni, hogy együtt új nyelvet alkothattak volna. Tovább, mire a latin megérkezett ide, már senkinek sem ez volt az anyanyelve. Más európai nyelvek, mint például a francia, a spanyol és az olasz, a latinból fejlődtek ki. Azok, akik még a római korban „latinizálódtak”, teljesen más nyelvtörténettel bírnak.”
A betűk is fontosak, nem csak a rúnák
A rúnaírás a középkor vége táján eltűnt a mindennapi használatból, habár vannak arra utaló nyomok, hogy egészen a 15. század végéig alkalmazták. A skandinavisztika kontextusában e különös írásmódra irányult az évek során a legtöbb figyelem a filológusok részéről – a Kleivane által tanulmányozott tárgyak is régóta ismertek és dokumentáltak. A rajtuk lévő latin betűs feliratokat azonban az eddigi feldolgozások alig említették, legalábbis nem az írott történelem forrásaiként.
„A betűk és a latin nyelv egész Európában léteztek a középkorban, így az a gondolkodás volt uralkodó, hogy ezek nem árulhatnak el sokat magunkról. Pedig igen!” – mondta Kleivane. „Onnantól, hogy nyelvtörténeti forrásként kezdünk rájuk tekinteni, látjuk, hogy sok mondanivalóval bírnak a mai íráskultúránk kialakulásáról.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
