Múlt-kor.hu

Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették

Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették

2020. február 13. 15:11 Múlt-kor

A Nagy-Britannia nyugati partján, Anglia és Skócia határánál a tengerből a szárazföldbe benyúló Solway Firth északi, Skóciához tartozó oldalán különleges szokásnak lehetnek szemtanúi az arra járók: a kényelmesen, hajóról vagy csónakból horgászók helyett a vízben álló, furcsa eszközt tartó férfiakat láthatnak. A mára már ősi hagyománynak számító „haaf-hálós” halászat ez, amelynek eredete a középkorba nyúlik vissza.

Nehezen érthető hagyomány

Az első haaf-hálós halászok ugyanis a vikingek voltak. Sok évszázaddal ezelőtt, amikor a skandináv hajósok megérkeztek az Ír-tenger eme öblébe, a megszokottól eltérő árapály-viszonyokhoz alkalmazkodva új módszert fejlesztettek ki a halak befogására.

Ahelyett, hogy a hajókról vetettek volna hálókat, a vízben állva tartottak egy ötméteres gerendát, amelyen egy kétméteres rúd helyezkedett el keresztben.

A rudat az iszapba süllyesztve és a gerendát a vízfelszín felett tartva egy futballkapuhoz hasonlatos hálót feszítettek ki, amely alkalmas az áramlást kihasználva úszó óvatlan lazacok és pisztrángok összegyűjtésére.

A Solway Firth partján fekvő Annan városának (a híres Bruce klán első birtoka) lakói a viking kor óta gyakorolja a haaf-hálós halászatot.

Minden alkalommal meg kell küzdeniük a helyenként veszélyesen süppedős iszappal és a Solway Firth kiszámíthatatlan áramlataival, azonban a jelenlegi gyakorlói szerint a befogott halak mellett a bajtársias közösség miatt is megéri.

Napjainkban azonban a szokás alighanem eltűnőben van, jellemzően a nemzedékek óta halászattal foglalkozó családok tagjai űzik csak.

A nemrégiben hozott szabályozás szerint ráadásul kizárólag sportcélból lehetséges a halászat, azaz a régi időkkel ellentétben megélhetést senkinek sem biztosíthat már.

Annak ellenére, hogy bizonyára a Solway Firth sajátos viszonyai késztették a vikingeket a haaf-hálós halászat feltalálására, senki sem tudja, miért éppen e módszerre esett a választásuk.

A mai „hálósok” beismerik: nem különösebben hatékony, és nem is kiemelkedően hatásos vagy (eredeti értelmében) gazdaságos. A halászok órákon át állnak – általában derékig – a hideg vízben, ha pedig szerencséjük van, és beúszik egy hal a hálóba, az egész eszközt azonnal ki kell emelniük a vízből, hogy elfogják.

Bármikor előfordulhat, hogy a sötét vízben egy hal beúszik a hálóba, majd azonnal távozik is, a halász tudta nélkül. Sokkal kevesebb idejük van cselekedni, mintha horgásznának – a horogra akadt hal jóval hosszabb ideig marad kifogható, mint a hálóban nehezen érzékelhető állat.

A ma is kitartó „hálósok” szerint éppen a ritkán jelentkező „húzás” adja a tevékenység izgalmát. Habár a kapások által előidézett adrenalinlöketek között könnyű elveszíteni az időérzéket, a haaf-hálós halászat egyik fontos megtanulandó készsége az, hogy az ember figyelje a környezetét, és tudja, mikor kell aznapra abbahagyni.

A hirtelen áramlatváltozások akár ki is sodorhatják a mélyebb vízbe a halászokat, és előfordul, hogy a hálóikat tartó nagy faeszközökbe kapaszkodva kell kiúszniuk. Az áramlat hirtelen változása az iszap textúrájára is hatással lehet, és az elővigyázatlanok könnyen beleragadhatnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Skócia egy déli öblében ma is úgy halásznak, ahogy egykor a vikingek tették

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. ősz: Hiúságunk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra