Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sem a bombák, sem a dadogás nem tudta megállítani VI. György brit királyt

2020. december 14. 17:42 Múlt-kor

„Imádkozom Istenhez, hogy a nagyobbik fiam soha ne nősüljön meg, ne legyenek gyerekei, és semmi se kerüljön Bertie (Albert), Lilibet (a kis Erzsébet) és a trón közé.” V. György brit király (1910-1936) fohászát végülis meghallgatták az égiek, ugyanis a „nagyobbik fiú”, Edward inkább egy elvált nőt választott a trónus helyett, így öccse, Bertie fejére kerülhetett a korona. Az 1895. december 14-én született Albert (azaz Bertie), akit gyermek korától kezdve dadogás gyötört, VI. Györgyként lépett a trónra 1936 decemberében.

<

A szűk családi körben csak „Bertie-nek” becézett fiú a keresztségben az Albert Frigyes Artúr György nevet kapta. Anyai nagyanyja egyáltalán nem kedvelte az Albert nevet, egyik levelében arról értekezett, hogy a gyermek utolsó neve, a György egyszer még elébe léphet a kevéssé kedvelt Albertnek. Bertie gyermekkora nem volt egyszerű: a királyi sarj nyolcéves korától dadogni kezdett, rengeteget betegeskedett és állandó gyomorpanaszokkal küzdött.

Az ifjú Albert a tengerészeti főiskola elvégzése után egy páncélos cirkálón kezdte tengerésztiszti pályafutását, és az első világháborúban a HMS Collingwood egyik lövegtornyának tisztjeként harcolta végig a nagy háború legnagyobb tengeri ütközetét, a skagerraki (másképpen jütlandi) csatát. Nyombélfekélye miatt azonban több tengeri viadalban már nem vett részt. Felépülése után a háború utolsó hónapjait a Királyi Légierőnél (RAF) töltötte. A brit királyi család tagjai közül Albert volt az első, aki pilótaigazolványt szerzett. A herceg még egy rekordot mondhat magáénak: mind a ma napig ő az egyedüli brit királyi sarj, aki indult a wimbledoni tenisztornán. Az 1926-os megmérettetés nem sikerült túl hosszúra, ugyanis a férfi párosban induló Albert és társa már az első fordulóban kiesett.

1925. október 31-e nevezetes dátum lett a yorki herceg életében. A Brit Birodalmi Kiállítás záróbeszédét ugyanis Albertnek kellett elmondania a Wembleyben. A fellépés katasztrofálisra sikeredett. A gyermekkorától dadogással küzdő herceg, aki hivatalos megszólalásaikor rendszerint Őfelségének nevezte apját, csak hogy ne kelljen kimondania a nagy nehézséget okozó király szót, többször is belesült a beszédébe, amely igen kínosan érintette őt és a hallgatóságát. A probléma nemcsak a herceget, de feleségét, Erzsébetet is igencsak stresszelte, aki annyira rettegett férje dadogásától, hogy a pohárköszöntők alkalmával rendszerint kifehéredett kézzel szorongatta az asztalterítőket.

Bertie 1926-ban ismerkedett meg az ausztrál születésű neves logopédussal, Lionel Louge-val, aki kezelésbe vette a herceget. Az ausztrál rendkívül jó terapeuta volt, mert Albert dadogása egy idő után szinte teljesen elmúlt. Louge kezelései azért is voltak fontosak, mert Albertre, köszönhetően trónörökös bátyja Edward nőügyeinek, a közéleti szereplés terén hamarosan újabb kihívások vártak.

V. György 1936 januárjában elhalálozott és a brit trónt fia Edward, Albert bátyja örökölte. Edward a királyi család aranyifjaként már az 1920-as években is a figyelem központjába került. A trónörökös ugyanis gyakran mutatkozott elit prostituáltak és férjes asszonyok társaságában. V. György aggódott a korona jóhíre miatt és egy idő után már teljes szívvel azt kívánta, hogy Albert kerüljön a trónra Edward helyett. Óhaja halála után még nem teljesült: VIII. Edwardként az idősebb fiú vette át apjától a kormányzást. Az újdonsült király országlása egy viharos szerelem miatt azonban rövidre sikeredett.

Edward 1931-ben ismerte meg jövendőbeli párját, Wallis Simpsont, aki ekkor egy gazdag üzletember, Ernest Aldrich Simpson felesége volt. Az ismeretségből szerelem lett, emiatt később Edwardnak választania kellett a korona és az asszony között. A házasságuk ugyanis komoly erkölcsi és jogi akadályokba ütközött. Az anglikán egyház törvényei ugyanis kimondták, hogy elvált személy nem léphet új házasságra, amíg a korábbi párja életben van. Edward, mint az Egyesült Királyság uralkodója, így az anglikán egyház feje nem tehette meg, hogy szembe megy a szabályokkal, ezért 1936. december 11-én bejelentette, hogy lemond Nagy-Britannia trónjáról.

Albertet, VI. György néven, 1937. május 12-én koronázták meg. Uralkodásának legnagyobb próbatétele a második világháború volt. Az angliai csata idején Londont folyamatosan bombázták a németek, ennek ellenére György és felesége, Erzsébet a brit fővárosban maradt. 1940. szeptember közepén a Buckingham-palota udvarára is bombák hullottak, György király és a királyné pedig kis híján odavesztek. Ennek ellenére az uralkodói pár folyamatosan látogatta a bombázások helyszíneit, lelket öntve a polgárokba.

Az embert próbáló helyzetekben ismét szükség volt Logue szaktudására, aki a király hivatalos beszédeiből kihúzta a problémás szavakat, és állandóan jelen volt az uralkodó nyilvános szerepléseinél. A beszédterapeutának hatalmas szerepe volt abban, hogy a király a második világháború megpróbáltatásai közepette rengeteg lelkesítő beszédet tudott mindenféle kellemetlen megakadás nélkül elmondani.

A második világháború után VI. Györgynek végig kellett néznie a Brit Birodalom szétesését, többek közt India önálló állammá alakulását, valamint Írország kiválását a Brit Nemzetközösségből. A második világháború zaklatott évei megviselték az uralkodó egészségét, aki erős dohányosként a felgyülemlő stresszt gyakran cigarettázással vezette le. 1951-ben VI. Györgyöt megoperálták. Bár az orvosok kivették a fél tüdejét, VI. György már nem sokáig élvezhette a földi létet. A brit uralkodó 56 éves korában, 1952. február 6-án örök nyugalomra szenderült. Helyére lánya, a ma is uralkodó II. Erzsébet került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sem a bombák, sem a dadogás nem tudta megállítani VI. György brit királyt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra