Selyemzsinórtól a lepusztult falu sátráig – így ért véget a török világ Magyarországon
2017. január 26. 09:27 Németh Máté
Hol voltak a magyarok?
E neveket olvasva kissé hiányérzetünk lehet: hol voltak a magyarok? A tárgyalódelegációnak nem volt magyar tagja, ami annak fényében különös lehet, hogy Karlócán mindenekelőtt az ország sorsáról döntöttek. Ez abból a szempontból pedig még érdekesebbnek tűnhet, hogy az 1681-ben ülésező soproni országgyűlés 4. törvénycikkelye kimondta: a bécsi udvar a Portával csak a magyarok közreműködésével léphet békére.
A magyarok eleinte bizonytalanul álltak a nemzetközi törökellenes hadjárat sikeressége és a keresztény csapatok elhivatottsága előtt. Az események előrehaladtával azonban – látva a Habsburgok elkötelezettségét – tízezrével vettek részt a harcokban magyarok is, de a császár bizalmatlanságát nem sikerült eloszlatni, aki sem azt nem engedte, hogy önálló magyar haderő alakuljon meg, sem azt, hogy a béketárgyalásra képviselőt küldjenek. Bár a soproni törvénycikkelyt nem írták fölül, Lipót úgy határozott, a törökkel német-római császárként tárgyal, nem pedig magyar uralkodóként, így a határozattal sem kellett foglalkoznia.
XI. Ince, Savoyai Jenő, II. Musztafa és I. Lipót
Magyar tehát nem volt a helyszínen, megjelent viszont Wolfgang zu Öttingen birodalmi gróf, akinek békekövetté nyilvánítása általános megdöbbenést és derültséget keltett, hiszen nemhogy nem volt semmiféle diplomáciai tapasztalata, de a tárgyalás nyelvét, az olaszt sem beszélte. A kinevezését hozzáértése helyett sokkal inkább annak köszönhette, hogy Lipót gyermekkori játszótársa volt.
Rajta kívül a testőrség parancsnoka, Leopold Schlick gróf, valamint Luigi Ferdinando Marsigli mérnök-ezredes képviselte a Habsburgokat. A török követtel, Rami Mehmeddel külön-külön tárgyalt a diplomáciában járatos Frigyes Ágost lengyel király, I. Péter orosz cár, illetve a velencei dózse által küldött képviselők. Az oszmánokkal ugyanis nem a Szent Liga tárgyalt, hanem annak tagjai országonként, így ezen megbeszélések, alkudozások is külön-külön zajlottak, illetve azt is tisztázták, hogy a tárgyalások végén nem közös szerződésbe foglalják az esetleges eredményeket, hanem külön okmányokban fektetik le őket.
A bölcsen és okosan közvetítő William Paget angol lord tompította a felek közötti ellentéteket, nem véletlenül szokták őt a konferencia kulcsalakjaként emlegetni. Annak érdekében, hogy a tanácskozás zökkenőmentesen haladjon, a felek előbb neki, illetve holland kollégájának, Jacob Colyernek adták át javaslataikat, ők azokat átböngészve egyből negligálták a képtelennek tartott követeléseket. Tekintve, hogy a helyszín egyik fél országának központjához sem esett közel, a követek amellett, hogy nagy önállósággal rendelkeztek, igen részletes utasításokat kaptak a felmerülő kérdéseket illetően.
Ennek ellenére azonban a lényeges döntések meghozatala előtt futárt kellett küldeni az "anyaországba", ami az eredetileg három hetesre tervezett tanácskozás idejét igencsak megnövelte. A hosszú, csaknem három hónaposra nyúló tárgyalás alatt a tél is beköszöntött Karlócára, s a kíméletlen időjárás miatt a személyzet több tagja megfagyott. Végül 1699 januárjában pont került a munkafolyamat végére, és ezzel együtt lezárult hazánkban a török kor hosszúra nyúló időszaka.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
