Reeves: Minden jel arra utal, hogy Nofertiti Tutanhamon sírjában fekszik
2015. október 1. 17:56 MTI, Múlt-kor
Minden jel arra utal, hogy Nofertiti egyiptomi királyné valóban a Tutanhamon-sírban fekszik - közölte Nicholas Reeves brit régész csütörtökön, aki egy kairói sajtókonferencián mutatta be a média által szoros figyelemmel követett kutatásainak eddigi eredményeit.
Az Arizonai Egyetem régésze az egyiptomi műemlékvédelmi múzeum meghívására érkezett az észak-afrikai országba, ahol hétfőn kezdte meg a szépségéről és nagy hatalmáról ismert Nofertiti királyné feltételezett sírjának kutatását Luxorban, a Királyok völgyében. Az egyiptomi műemlékvédelmi miniszterrel, Mamdúh ed-Damátival közösen tartott sajtótájékoztatón Reeves digitális felvételekkel támasztotta alá elméletét arról, hogy Tutanhamon sírját eredetileg egy királynénak építették, méghozzá "egy olyan kimagasló királynénak, aki a fáraók kiváltságaival bírt".
Reeves hangoztatta, hogy a díszítések 80 százaléka azt jelzi, a sír nő számára épült. Szerinte csak utólag alakították át az időszámításunk előtti 14. században uralkodó és 19 éves korában váratlanul elhunyt gyermekfáraó, Tutanhamon számára. A neves régész azt is elmondta, hogy a sír keleti falán található színes díszítések alatt repedések húzódnak, amelyeket vakolattal fedtek le, és amelyek egy titkos ajtó peremeit jelezhetik. Reeves az elmúlt napokban adott interjúiban már beszélt arról, hogy a föld szintjével kilencven fokot bezáró, egyenes vonalú repedések minden bizonnyal nem természetesen alakultak ki, és ez megerősítette azon elméletét, miszerint az említett fal mögött két, eddig ismeretlen kamra húzódhat meg.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)
Az Ahram Online egyiptomi hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a kamrák plafonja átnyúlik a nyugati és az északi falakon, ami ugyancsak arra enged következtetni, hogy ott valami el van rejtve, feltehetően Nofertiti sírja. Felhívta a figyelmet arra, hogy a többi királyi sírral ellentétben az elhunyt védelmét biztosítani hívatott varázskamrákat nem a falak közepén helyezték el, hanem "össze-vissza". "Ez is azt jelzi, hogy az ókori egyiptomiak szabadon akarták hagyni a termeket elválasztó falakat, hogy valamit elrejtsenek mögöttük" - magyarázta. A mostani kutatások végleges eredményének bejelentését korszerű radarvizsgálatok előzik meg, amelyek elvégzésének biztonsági engedélyeztetése jelenleg folyik. A műemlékvédelmi miniszter szerint a radarvizsgálatok egy-három hónapon belül kezdődhetnek meg.
Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia tizedik uralkodójának a főfelesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye. Tudósok egy része feltételezi, hogy a férje által alapított fővárosban, Amarnában helyezték nyugalomra, míg mások úgy vélik, holtteste egyike annak a két múmiának, amelyeket korábban a Királyok völgyében találtak. Nofertiti Berlinben lévő híres mészkőmellszobrát 1912-ben Amarnában találták meg.
A királynéról DNS-vizsgálatok eredménye alapján egyes tudósok feltételezik, hogy ő volt Tutanhamon anyja.
Tutanhamon az i.e. 1323 körül halt meg. Érintetlen sírját pompás arany halotti maszkjával a Királyok völgyében fedezte fel és tárta fel Howard Carter brit egyiptológus 1922-ben. A szakembereket régóta foglalkoztatja az a rejtély, miért kisebb Tutanhamon sírja a többi fáraóéhoz képest, és a sír formája miért igazodik inkább az egyiptomi királynék temetkezési helyéhez.