Múlt-kor.hu

Raoul Wallenberg hivatalosan is halott

2016. november 2. 10:02 MTI

Hivatalosan halottá nyilvánították a svéd hatóságok Raoul Wallenberget, 71 évvel azután, hogy a második világháború idején sok ezer ember életét megmentő svéd diplomata eltűnt Budapestről. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg.

A svéd adóhatóság - amely a skandináv országban a születéseket és a halálozásokat nyilvántartja - megerősítette az Expressen című lap értesülését, amely szerint Wallenberget halottá nyilvánították. A feltehetően szovjet fogságban meghalt svéd diplomata halálának pontos ideje és körülményei továbbra sem tisztázottak.

Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Raoul Wallenberg hivatalosan is halott

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. nyár: Mesebeli menyegzők

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra