Pompeji városában fejlett volt a hulladék-újrahasznosítás

2020. május 27. 12:38 Múlt-kor

A kutatók a Kr. u. 79-ben vulkáni hamu alá temetett Pompejiben hatalmas, a városfalon kívül elhelyezett szeméthalmokra bukkantak, amelyek első látásra úgy tűntek, mintha csak odahányták volna őket, valójában egy jól átgondolt hulladék-újrahasznosítási rendszer elemeiként funkcionáltak.

A Pompejiben egy népes tudós csapat tagjakén dolgozó amerikai régész, Allison Emmerson szerint a szemetet a lakosok a városfal északi oldala mentén dombokban halmozták fel. A kerámia- és vakolatdarabokat tartalmazó szemétdombok több méteres magasságban emelkedtek, amelyeket a város építőanyagként újrahasznosított.

Ezekről a dombokról korábban azt gondolták, hogy egy 17 évvel a Vezúv kitörése előtti földrengés rombolása folytán keletkezett hulladékkupacok. A huszadik század folyamán több hasonló dombot is feltártak.

„Arra a megállapításra jutottunk, hogy Pompeji egy részét hulladék felhasználásával építették fel. A városfalakon kívül magasodó szemétdombok tartalmát gondosan kiválogatták és a városban újraértékesítették” – magyarázta Emmerson, aki a Cincinatti Egyetem régészeivel, Steven Ellisszel és Kevin Divusszal az ókori városok építési folyamatait tanulmányozza.

Pompeji egykoron elegáns villáknak, gyönyörű középületeknek, köztereknek, fürdőknek, bordélyházaknak, tavernáknak, valamint kézműves boltoknak adott otthont. A városnak ezen kívül még egy húszezres amfiteátruma is volt.

Amikor a forró vulkáni hamu elárasztotta Pompejit, a város sötétségbe borult. Nagyjából kétezren vesztek oda a katasztrófában. A hamu alá temetett és jól konzerválódott település első hivatalos ásatására 1748-ban került sor. A feltárások folyamán egy komplett, jó állapotban fennmaradt kenyeret is találtak. ENSZ világörökség listáján szereplő Pompejit évente 2,5 millió turista keresi fel.

Emmerson és kollegái talajmintákat használtak, hogy feltérképezzék a városi szemét útját. „Az általunk kiásott talajminták különböztek, összetételüket az határozta meg, hogy a szemetet eredetileg hová helyezték el” – mondta Emmerson. „Az illemhelyekben és pöcegödrökbe hányt hulladék egy tápanyagban gazdag, organikus talajjá alakult. Ezzel szemben az a hulladék, amely az utcán gyűlt fel, illetve a városfalakon kívül magasodott, homokos talajjá formálódott” – tette hozzá.

Néhány falban a régészek újrahasznosított anyagokat, cserép-, amfóra-, illetve habarcs- és vakolatdarabokat találtak. „Az ilyen falakat szinte mindig bevakolták, hogy elrejtsék a valódi alkotóelemeket” – magyarázta Emmerson.

„Korábban úgy gondoltuk, a városfalakon kívül összegyűlt szemétdombok a várost sújtó földrengés miatt jöttek létre, amely során a városfalakon belül keletkezett törmeléket a falakon kívülre hordták. Ám a leletek arra engednek következtetni, hogy Pompeji városfalán kívüli terület is fejlődésnek indult. Ennek fényében nem nagy a valószínűsége annak, hogy a városlakók ép egy gyarapodó terület kellős közepén szemétlerakót létesítsenek.”

„A hulladékkezelés ma abból áll, hogy minél messzebbre kerüljön az általunk termelt hulladék a mindennapi életünktől” – folytatta Emmerson. „Legtöbbször egészen addig foglalkoztat minket, hogy mi történik az általunk termelt hulladékkal, amíg azt el nem szállítják tőlünk. Pompejiben viszont mást tapasztaltam, hiszen itt a hulladékot összegyűjtötték, majd szelektálták, hogy újra felhasználják.”

Pompeji lakói sokkal közelebb éltek az általuk termelt hulladékhoz, amely sokunknak ma elfogadhatatlan lenne. Az ókori városban nem a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt emelkedtek a lakókhoz közel a szeméthalmok, hanem azért mert a városi irányítása más alapelvek mentén működött.

„Ez a megközelítés pedig a modern hulladékkezelés szempontjából fontos szerepet játszik. Azok az országok, amelyek a leghatékonyabban tudják kezelni az általuk termelt hulladékot, valamilyen szinten a Pompejiben alkalmazott modellt használják, azaz elsősorban áruként, és nem használhatatlan, eltávolítandó szemétként tekintenek a hulladékra.”