Múlt-kor.hu

Piranesi rézkarcbörtönei

Piranesi rézkarcbörtönei

Giovanni Battista Piranesi legtalányosabb műveinek hatása mit sem változott az évszázadok során. Azok már a saját korukban népszerűek voltak, de a mai napig képzőművészek, írók és filmkészítők használják, és inspirálódnak belőlük. Gondoljunk csak A Gyűrűk Ura első részében Moria bányáinak roppant csarnokaira és térbeli labirintusára! Elképzelhetetlen, hogy a film látványtervezői ne ismerték volna Piranesi képeit. 

Ez itt egy álom óriási csarnokokról, „melyek padlóján különféle szerszámok és gépezetek (…) hevernek, csupa olyan dolog, ami hallatlan erők kifejtéséről és minden ellenerők legyőzéséről tanúskodik. Oldalt, a falakon lépcső kúszik a magasba, s ott látható maga Piranesi, ahogy felfelé botorkál rajta. Ha most még egy kicsit követed a lépcsőt felfelé, azt látod, hogy hirtelen, korlát nélkül véget ér (…) de nézz csak még magasabbra, ott megpillantod a még meredekebb lépcsőn újra Piranesit, aki most már egészen közvetlenül a tátongó mélység peremén áll. S netán újra felemeled a szemedet, fenn, éteri magasságban újabb lépcsőt pillantasz meg, s azon megint szegény Piranesit, aki elszántan megy egyre feljebb, és ez így megy tovább, míg végül legfelül a lépcsők Piranesistül elvesznek a csarnok félhomályában” – 1821-ben Thomas de Quincey az Egy angol ópiumevő vallomásai című könyvében így idézte fel Piranesi börtönsorozatának hangulatát. Leírása ugyan nem egy konkrét képről szól, mégis az egyik legjobb elemzés, amelyet ezekről a különös rézkarcokról valaha írtak.

„Kísérleti” színház

Piranesi neve az Isztria-félszigeten található Piran városára utal. A család valószínűleg ebből a Velencei Köztársasághoz tartozó, kiváló kőfaragók sorát felnevelő kisvárosból származott, akárcsak az a szép árnyalatú kő, amelyből Velence felépült. Piranesi apja és anyai nagyapja is kőfaragó volt, nagybátyja pedig építész és a velencei vízügyi felügyelőség mérnöke. Így a művészpalánta olyan családi környezetben cseperedett, ahol természetes volt az építészettel való foglalkozás. Tanítómesterei közül többen élénken érdeklődtek a régészet és az ókori építészet iránt, lelkesedésük pedig átragadt Piranesire is.

A XVIII. századi Velence egyébként is eszményi hely volt egy építészet iránt rajongó fiatal számára. Nemcsak a város csatornákkal szabdalt, hidakkal, boltívekkel és szűk sikátorokkal tagolt épített környezete, hanem az annak mindennapjait átható színpadiasság is inspiráló volt. Itt az év bármely szakában szokás volt álarcban és jelmezben járni, valamint különféle ünnepségek alkalmából díszletszerű ideiglenes építményeket emelni. A barokk építészet nagy mesterei számára a színház volt a „kísérleti” terep az új ötleteik kipróbálására. Itt úgy dolgozhattak, hogy nem korlátozta őket a fizikai megvalósíthatóság kérdése. Piranesi is kipróbálta magát egy színházi díszlettervező műhelyében, ahol megismerkedett a perspektívaszerkesztés és a színpadi dekorációrajzolás rejtelmeivel. Ugyanitt sajátította el a sokszorosított grafikai technikák fortélyait is.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. ősz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra