Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Páratlan kincsleleteket hagytak az utókorra a történelem előtti idők fémkereskedői

2021. május 3. 18:18 Múlt-kor

<

Hívogat a túlvilág

A kereskedelmi kapcsolatokat jól jellemzik a sírokból előkerült tárgyak. Skandináviai és észak-lengyelországi borostyán, valamint csont-, és agancseszközök utalnak arra, hogy az Únětice-kultúra hatása szerte Európában elterjedt. A kultúra népessége csontvázas és hamvasztásos temetkezésekkel is rendelkezett, de előbbi volt az elterjedtebb.

Általában a települések közelében lévő halmokat, vagy kisebb kiemelkedéseket választották ki, ahol soros temetőkbe hantolták el az elhunytakat. Ezek általában lapos sírok voltak, de a gazdagabb és fontosabb személyek halomsírokba temetkeztek. Ezeket nem ritkán kirabolták, és a leletanyagukból csak nagyon kevés maradt meg.

Ilyen volt például a már említett Dieskau közelében talált halomsír, amelyből a nemesfémeket kilopták, és az arany sírmellékleteit eladták. A modern időkben elvégzett ásatásnak sikerült megállapítania azt, hogy a sírkamra ugyanúgy nyeregtetős megoldással készült, mint a házak, de föléje egy gigantikus méretű dombot emeltek, mintegy háromezer köbméternyi kőből. Ez sem védte meg, így az aranykincs néhány darabját manapság Moszkvában őrzik.

A legnagyobb halom a lengyelországi Łęki Małe lelőhelyen található, manapság 50 méter átmérőjű, és mintegy hat méter magas. A leubingeni halomban egy körülbelül ötvenéves férfi nyugodott, rajta keresztbe fektetve pedig egy 10 év körüli kislány, akit úgy tűnik, hogy megöltek, nem sokkal a férfi halála után. A sírmellékletek között aranyspirál, karperecek, tűk, kőből készült harci pöröly, bronzbalták, bronzvésők, bronztőrök, és kerámiák voltak.

Az Únětice-kultúrát több kisebb régészeti horizont követte, mint például a straubingi és az adlerbergi kultúrák, amelyekben megnövekedett a társadalmi rétegződés a korábbi időszakhoz képest, ennek a jele a fentebbi, leubingeni sír is. A késő bronzkorban azonban megjelent a területen a halomsíros kultúra, amely már egy sokkal harciasabb, és a lótartást ismerő népesség hagyatéka volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Páratlan kincsleleteket hagytak az utókorra a történelem előtti idők fémkereskedői

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra