Múlt-kor.hu

Papírmasé lótetemből és acél fatörzsből is figyelték egymást az első világháború katonái

Papírmasé lótetemből és acél fatörzsből is figyelték egymást az első világháború katonái

2020. március 2. 17:12 Múlt-kor

Az álcázás a modern hadviselés egyik kulcseleme, amely mind a hadműveleti szintű csapatmozgások, mind az egyének harctéri tevékenységének az ellenség előli elfedését szolgálja. Különösen nagy jelentőséggel bír a felderítők, illetve az orvlövészek számára, mivel az e szerepköröket betöltő katonáknak létfontosságú, hogy rejtve maradjanak. A történelem során számtalan példa akad az elrejtőzés és az álcázás találékonyabbnál találékonyabb megoldásaira, és ez alól az első világháború sem kivétel.

Ártatlan áldozatnak álcázva

Habár a „Nagy Háború” csataterei az utókor számára az egyre korszerűbb fegyverek bevetéséről híresek, a harcoló egységeket ellátó hadtápvonalak jobbára a letűnt korok háborúihoz hasonlóan állati igaerővel működtek.

A nagyobb távolságokat gyakran vasúton tette meg az emberanyag, a felszerelés, illetve az ellátmány, a frontvonalban azonban a tüzérségi eszközöket, a lőszert és az élelmiszert mind lovak vontatták célba, és ők vitték biztonságos helyre a sebesülteket is.

Gyakran előfordult tehát, hogy a hűségesen szolgáló állatok is az ellenséges tűz célpontjává váltak, és a szembenálló felek lövészárkai között húzódó „senki földjének” ugyanolyan jellegzetes elemei voltak az elhullott állatok tetemei, mint a bombatölcsérek vagy a végeláthatatlan szögesdrótmezők.

Az egyenetlen, nehezen átlátható terep két oldalán a katonák napjaik nagy részét lövészárkaik rejtekében töltötték, így ritkán voltak láthatók az ellenség számára. Mind a központi hatalmak, mind az antant csapatai folyamatosan dolgoztak különféle módszereken arra, hogy kifigyeljék a velük szemben állók szándékait.

A franciák már 1915-ben előálltak a papírmasé felhasználásának gondolatával: valódinak tűnő fejreplikákat állítottak elő, amelyeket aztán rohamsisakkal ellátva egy bot végén kinyújtottak a lövészárok pereme fölé, hogy az esetleg figyelő ellenséges orvlövész rájuk lőjön, ezzel elárulva hollétét. Az ismert helyen lévő orvlövész ezáltal könnyen célba vehetővé vált akár a saját kézifegyverek, akár aknavetők számára.

E bábuk sikere arra sarkallta a franciákat, hogy egyéb kreatív módokon vessék be a papírmasét. Megfigyelték, hogy a „senki földjén” elhullott állatok tetemeivel nemigen törődik senki, akkor sem, ha azok az állásaikhoz igen közel fekszenek.

Egy éjszaka folyamán a francia katonák elhurcoltak egy lótetemet, amely napok óta egy német lövészárokhoz közel hevert, és egy papírmasé másolattal helyettesítették, amelynek a francia állások felőli oldala nyitott volt.

Az ezt követő éjszakák leple alatt egy francia katona bele tudott mászni a műtetembe, és a nap folyamán az oda kivezetett telefon segítségével hírt adni az ellenség mozgásairól. Az első csel három napig működött, mígnem a németek meg nem pillantották a katonát kimászni sajátos rejtekhelyéről, amelyet aztán megsemmisítettek.

Mindazonáltal a franciák az akciót sikerként könyvelték el, és folytatták a papírmasé lótetemek előállítását. A háború késői szakaszában az amerikaiak is átvették a módszert, a feljegyzések alapján azonban ők elsősorban orvlövészeik rejtekhelyeként alkalmazták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Papírmasé lótetemből és acél fatörzsből is figyelték egymást az első világháború katonái

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. különszám: Egészségünk története

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra