Ősi tölgyfák őrzik a fekete halál ökológiai nyomait
2026. június 3. 11:37
A 14. századi nagy pestisjárvány, a fekete halál okozta drasztikus népességcsökkenés tette lehetővé a mediterrán tölgyerdők újbóli elterjedését Olaszországban. Gianluca Piovesan és kutatócsoportja szerint a fák radiokarbonos kormeghatározása egyértelműen bizonyítja, hogy az emberi nyomás enyhülése egy kiterjedt, természetes ökológiai helyreállódást indított el.
A nemzetközi kutatócsoport két, ökológiailag és földrajzilag is eltérő környezetben lévő ősi tölgyfapopulációt vizsgált meg radiokarbonos kormeghatározással. Az egyik helyszín a Tirrén-tengeren található Montecristo szigete volt, ahol az örökzöld magyaltölgyek (Quercus ilex) élnek, míg a másik a dél-olaszországi Aspromonte-hegység, amely a lombhullató kocsánytalan tölgyek (Quercus petraea) egyik fontos élőhelye.
A vizsgálatok kimutatták, hogy mindkét, egymástól távol eső területen szinkronizált erdősödési hullám indult el az 1400-as évek elején, néhány évtizeddel az 1347-ben kitört fekete halál, illetve az azt követő ismétlődő járványhullámok után.
A fák életkorának eloszlása rávilágított az eltérő környezeti adottságok hatásaira is. A kedvezőbb éghajlatú, partvidéki Montecristo szigetén a tölgyek gyorsan, 1407 és 1486 között szaporodtak el, amint a mezőgazdasági és fakitermelési tevékenység lecsökkent, és egy csapadékosabb éghajlati periódus vette kezdetét. Ezzel szemben az 1100–1800 méteres magasságban fekvő Aspromonte zordabb környezetében a középkori intenzív tájhasználat (elsősorban a legeltetés) erősebben degradálta az ökoszisztémát.
Ennek következtében a hegyvidéki tölgyesek regenerálódása lassabban és később indult meg. A kutatók az adatok elemzése során kizárták, hogy ezt a szinkronizált, nagy kiterjedésű megújulást lokális természeti jelenségek, például erdőtüzek okozták volna, így a legvalószínűbb magyarázat a pandémia miatti demográfiai összeomlás.
A felfedezés nemcsak a középkori Európa társadalmi és ökológiai viszonyait értelmezi újra, hanem a fák biológiájával kapcsolatos korábbi ismereteket is felülírja. A kutatás során Montecristo szigetén csaknem ezeréves (jelenleg 950 év körüli) magyaltölgyeket is azonosítottak. Ez az adat mintegy kétszáz évvel kitolja a mediterrán örökzöld zárvatermők eddig ismert maximális élettartamát.
A tanulmány rávilágít arra is, hogy a fák mérete nem feltétlenül áll egyenes arányban a korukkal; a legidősebb példányok a sziklás, tápanyagszegény környezet miatt gyakran az átlagosnál lassabb növekedési rátával rendelkeznek. A kutatók kiemelték: ezek az ősi fák felbecsülhetetlen értékű természeti archívumként szolgálnak a múltbeli környezeti és társadalmi események rekonstruálásában.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
