Ókori erődöket tártak fel a grúz hegyvidéken
2026. április 22. 07:50
Egy nyolc éven át tartó, átfogó régészeti kutatás keretében 168 ókori helyszínt, köztük masszív kőerődöket, településeket és egy egyedülálló, rituális bronz napkorongot tártak fel grúz és olasz régészek a dél-grúziai Dzsavaheti-fennsíkon – derül ki az Antiquity tudományos folyóiratban nemrég publikált tanulmányból. A Szamche-Dzsavaheti Régészeti Projekt eredményei megcáfolják azt a korábbi feltételezést, miszerint a zord hegyvidéki terület egy elszigetelt, elmaradott peremvidék lett volna.
A térinformatikai rendszerekkel, GPS-térképezéssel és távérzékeléssel támogatott nemzetközi expedíció során a kutatók megállapították, hogy a magasan fekvő vulkanikus plató valójában a kaukázusi és az eurázsiai sztyeppei kultúrák egyik legaktívabb kereszteződési pontja volt. A tájat az úgynevezett „küklopikus építészet” dominálja: a kötőanyag nélkül rakott, masszív kőfalakból álló erődítmények nemcsak állandó védelmi funkciót láttak el, hanem időszakos menedékként is szolgáltak a szezonálisan vándorló pásztorközösségek számára.
Az egyik legfontosabb ásatási helyszín a Baraleti Natsargora (Hamudomb) volt, ahol a névválasztás találónak bizonyult: a felszín alatt a kora bronzkortól a vaskorig (Kr. e. 3500–500) tartó, többszörös pusztulást és újjáépítést jelző égésrétegeket, védműveket és agyagépítményeket azonosítottak. A kutatás leglátványosabb lelete is innen került elő: egy finoman kidolgozott, koncentrikus mintákkal és perforációkkal díszített bronz napkorong. A szakemberek feltételezése szerint az aprólékos fémműves alkotás – amely a térségben gyakran női temetkezésekhez kapcsolódik – a napkultuszhoz kötődő rituális tárgy lehetett.
A Baraletitől keletre fekvő Meghreki erődjének maradványait – amelyek a kora bronzkortól egészen a középkorig mutatnak folyamatos megtelepedést – véletlenül, egy modern útépítés során fedezték fel. A helyszínen kiásott lakó- és tárolóépületekből, illetve kemencékből vörös, fehér és sötétkék mértani mintákkal díszített, ritka agyagtáblák (plakettek) kerültek elő, amelyek a dél-kaukázusi régióban egyedülállóak, és feltehetően a kiemelt társadalmi státuszt vagy a vallási teret jelölték a lakókörnyezeten belül.
A Kaukázus mint civilizációs híd
A Kaukázus déli hegyvidéke az ókorban a nagy közel-keleti civilizációk (például Mezopotámia vagy Urartu) és az északi nomád sztyeppei népek közötti kulturális és technológiai transzfer (például a fémművesség vagy a harci szekerek elterjedése) egyik legfontosabb állomása volt. A Dzsavaheti-fennsík több ezer méter magasan fekvő, zord téli éghajlatú területeiről a hagyományos régészet sokáig úgy vélte, hogy csak gyéren, a civilizációs központoktól elzártan lakták.
A mostani, több mint másfél száz helyszínt feltáró misszió bizonyítja, hogy az itteni közösségek rendkívüli alkalmazkodóképességgel rendelkeztek. A helyi populációk a történelem során nem folyamatosan lakták a vidéket, hanem a környezeti vagy társadalmi (háborús) változásokra reagálva, ciklikusan tértek vissza ugyanazokhoz a stratégiai pontokhoz.
A leletanyag, különösen az egyedi agyagtáblák és a bronz napkorong azt is igazolják, hogy a kényszerű mobilitás ellenére a hegyvidéki társadalmak fejlett, a szomszédos nagy kultúrákkal egyenrangú hitvilággal és művészeti hagyományokkal rendelkeztek. A projekt a jövőben kiterjedt szénizotópos kormeghatározással és környezeti adatok integrálásával folytatódik a pontosabb kronológia felállítása érdekében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
