Nézetei miatt szinte elfeledte az utókor a Monarchia utolsó külügyminiszterét, ifj. Andrássy Gyulát
2020. június 30. 08:32 Múlt-kor
Az összeomlás külügyminisztere
1906 áprilisától a második Wekerle-kormány belügyminisztere volt egészen 1910 januárjáig, ő nyújtotta be az 1907. évi LXI. törvénycikket, amely a rendes és a közigazgatási bíróságok hatásköréről való döntésre jogosult, úgynevezett hatásköri bíróságot állított fel – ez döntött az olyan esetek lefolytatásáról, amelyekben mindkét bíróság maga akarta lefolytatni az eljárást, illetve az olyanokban, amelyekben egyik sem akarta vállalni.
1908-ban új választójogi törvényt nyújtott be, amely minden, 24. életévét betöltött, állandó lakással bíró, magyar állampolgárságú férfinak választójogot adott volna, ezzel 1,5 milliónál is több új választót emelt volna a politikai életbe (a törvény súlyozta volna a szavazatokat írni-olvasni tudás, illetve magasabb fokú képzettség szerint). A törvény a kormánykoalíció szétesésével azonban elbukott.
Ebben az időszakban Andrássy támogatta az egészségügyi viszonyok javítását és a lakásépítést is, továbbá szerepet vállalt az Országos Gyermekvédő Liga létrejöttében is. Az 1908-as évben belügyminiszterségére árnyékot vetett a csernovai tragédia néven elhíresült felvidéki csendőrsortűz.
Bátyja, Tivadar 1905-ös halálát követően 1909-ben feleségül vette özvegyét, Zichy Eleonóra grófnőt, a pár négy lányát – köztük Károlyi Mihály későbbi feleségét, Andrássy Katinkát – is vele együtt nevelte. Az új párnak saját gyermeke nem született.
Minisztersége után, 1910-ben feloszlatta pártját, azonban 1913-ban újra életre hívta, miután szöges ellentétbe került Tisza István kormányával. Andrássy a brit-francia, illetve német irányba a kapcsolatok egyensúlyban tartását tartotta fontosnak, Ausztria-Magyarországot Közép-Európa egységesítőjének szerepében látta volna szívesen a Németországhoz való közeledés helyett.
Az első világháború alatt továbbra is a közeledés lehetőséget kereste London és Párizs felé, a háborúból való 1917-es orosz kilépés után kiállt a függetlenségét visszaszerezni igyekvő Lengyelország mellett, a Monarchiához hasonló stabilizáló szereplőt látva benne.
Az összeomlás idején rövid időre, 1918. október 24. és november 2. között ő volt az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere. E minőségében megkísérelt különbékét kötni az antanttal, azonban az őszirózsás forradalom és Károlyi Mihály hatalomra kerülése, Magyarország függetlenségének kinyilvánítása ebben megakadályozta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
