Német U-boottal csempészhették a szesztilalom idején az alkoholt Amerikába

2017. szeptember 4. 13:39

A tengeralattjárók az 1860-as évektől kezdtek elterjedni, elsősorban a hadsereg használta őket. Jelentős stratégiai szerepükre még évtizedekig kellett várni, az első világháborúban azonban a németek már tömegével vetették be őket. A hadászati szempont mellett a lélektani oldaluk sem volt elhanyagolható, az antant-országok lakosainak körében valóságos paranoia uralkodott a rejtélyes vízi szörnyetegek kapcsán.

Az alkoholtilalom idején rendszeresek voltak a pletykák, valamint számos újságcikk számolt be arról, miként csempészik be az éltető nedűt a kanadai, valamint a karibi partok mentén – hagyományos, illetve víz alatti úton. A tisztviselők igyekeztek utánajárni a szóbeszédeknek, de sokszor nem volt annyi kapacitásuk, hogy a tengeralattjárókról szóló történeteket is komolyan vegyék, így olykor ezeket egyszerűen abszurdnak nevezve ignorálták. Ha pedig valaki jelentette, hogy egy periszkópot vélt látni a víz felszínén, elintézték azzal, hogy bizonyára egy delfinuszony kandikált ki a vízből.

Párhuzamosan a seattle-i öbölben megjelenő U-bootokról szóló pletykákról a keleti parton is számos észlelést rögzítettek. A New Jersey állambeli Cape May-nél például a parti őrség több tucatnyi órát töltött az állítólagos hajó keresésével, ám az Associated Press jelentése szerint semmit sem találtak. A következő években a helyiek számos csempész tengeralattjárót véltek látni Long Island és Cape Cod közötti partszakaszon. A kihajózó parti őrség mindannyiszor üres kézzel tért vissza.

Az egyik ok, amiért a hatóságok sokszor általában csípőből visszautasították a képtelen felvetéseket, hogy igen valószínűtlennek tűnt, hogy a csempészek (még a legsikeresebbek is) képesek lettek volna egy ilyen drága és igen ritka járművet szerezni. Németország az első világháborút megelőző években és a világégés idején közel négyszáz U-bootot épített, ám ennek több mint a fele a hullámsírba is veszett vagy tejesen használhatatlanná vált 1918 végére. Az Államoknak is csupán néhány tucatnyi tengeralattjárója volt, a háború idején pedig csupán 11 újat épített. A hazai katonai technológia a New York-i haditengerészet képviselői szerint szinte kizárt, hogy a csempészek kezébe kerülhetett volna.

A „szellemhajókat” látók egyébként egyetértettek abban, hogy a tengeralattjárók nem az amerikai haditengerészet kötelékéből származó hajók. A seattle-i partoknál látott hajóról úgy vélték, hogy bár ott helyben készült, ám a hatóságok eladták Kanadának, amely egy idő után kiselejtezte, és hulladékként értékesítette. A keleti parton felbukkant hajókról pedig az a hír járta, hogy Európából származnak. Az egyik, 1924-es Cape Cod-i megjelenésnél a halászok egy hatalmas német U-bootról beszéltek.

A pletykák nyomába eredt Ellen NicKenzie Lawson 1924-es könyvében, amelyben megemlített egy Hudson-folyó felett készült légi felvételt. A képen két darab, egyenként 75 méter hosszúságú tengeralattjárót lehet megkülönböztetni. Megmutatva a haditengerészet szakembereinek, ők egyből azt állapították meg, hogy nem amerikai típusokról van szó. Az amerikai hírszerzés irattárai megőrizték a képet, ám máig vitatják, hogy mit is lehet látni rajta.

A szesztilalom utolsó éveiben a bűnüldöző szervek több zseniális víz alatti (ám nem tengeralattjáró) szerkezetet találtak, amely segítségével külföldi alkoholszállítmányok érkeztek a szomjas amerikaiak részére. 1925-ben például a Michigan-i tóban egy szivar alakú vastartályra bukkantak, amelyben akár 150 doboznyi sört is el lehetett rejteni, míg a Quebec New York és Vermont határán található Champlain-tóban egy ötezer üvegnyi sör tárolására képes szerkezetet fedeztek fel. Az általános szokás szerint ezeket a dobozokat egy-egy hajó vontatta maga után a víz felszíne alatt. Még csak megbecsülni sem lehet, hogy hány ilyen sikeres utazás történhetett az alkoholtilalom éveiben.