Nem engedték kitörni a ráerőltetett szerepből Jayne Mansfieldet

2023. június 28. 20:20 Múlt-kor

Az álmok valóra válnak

1933. április 19-én, Vera Jayne Palmer néven született a pennsylvaniai Bryn Mawrban, az angol és német felmenőkkel rendelkező Herbert William Palmer és az angol származású Vera Jeffrey egyetlen gyermekeként.  Gyermekkorát a New Jersey állambeli Phillipsburgben töltötte, ahol édesapja ügyvédként praktizált a későbbi New Jersey-i kormányzó, Robert B. Meyner mellett.

Édesapjáról csak nagyon kevés emléke maradt, mivel Palmer 3 éves korában vezetés közben szívrohamot kapott és meghalt. A tragikus eseményt a kislány soha nem volt képes feldolgozni. Édesanyja 1939-ben dobta el özvegyi fátylát, és ment férjhez egy dallasi kereskedelmi mérnökhöz, ami miatt a család Texasba költözött. Jayne már kislányként arról álmodozott, hogy hollywoodi sztár lesz, legnagyobb példaképe Shirley Temple volt. A középiskola évei alatt táncolt, zeneórákat vett, játszott hegedűn és brácsán, de tanult spanyolul és németül is.

17 évesen ment hozzá Paul Mansfieldhez, a friss házaspárnak hat hónappal később meg is született Jayne Marie nevű lánya. Férjével együtt beiratkozott a Southern Methodist Universityre, hogy színészetet tanuljon, 1951-ben aztán Jayne családját hátrahagyva Los Angelesbe költözött, hogy részt vegyen egy nyári szemeszteren az UCLA-n. Ha már itt volt, gondolta, kamatoztatja testi adottságait is, és benevezett a Miss Kalifornia szépségversenyre, ám ekkor féltékeny férje közbelépett, és a versenytől való visszalépére kényszerítette fiatal feleségét. A család ezt követően a texasi Austinba költözött, Jayne az ottani egyetemen folytatta tovább színészi tanulmányait, közben pedig pénzt is próbált keresni: könyvekkel házalt, recepciósként dolgozott egy táncstúdióban, sőt aktmodelli munkákat is elvállalt.

Austinban azonban már férje sem állhatott a modellkedés útjába, hiszen a koreai háború miatt két évig tartalékosként távol volt családjától, így Jayne több szépségversenyre is benevezett, amelyeket szép sorjában meg is nyert. 1953-ban a család rövid időre ismét Dallasba költözött, ahol Jayne a hírneves Baruch Lumet színésziskolájában vett magánórákat, majd néhány hónap tanulást követően a Mansfield-család felszállt az ígéret földjére, Los Angelesbe tartó repülőjáratra. A meghallgatások mellett Jayne különböző alkalmi munkákat vállalt, többek között popcornt árult egy színházban, táncot tanított, cukorkát árult egy moziban, részmunkaidőben modellkedett a Blue Book Modellügynökségnél, és fotósként dolgozott Esther Williams Trails éttermében.

Első színészi megbízatását a Lux Video Theatre című CBS-sorozatban kapta, amelyet a társaság 1954. október 21-én sugárzott, a néhány perces szerepéért és zongorajátékáért akkor jelentős összeget, 300 dollárt fizettek neki. Nemcsak a filmes karrierje nem úgy indult, ahogy szerette volna, hanem az ígéretesnek tűnő modellvilágban is falakba ütközött. Amikor egy ismerős közbenjárására szerepet kapott a General Electric fürdőruhás reklámjában, a fotósorozat megrendelői a kész anyagról végül levágatták őt túlságosan feltűnő mellei miatt.

Ám adottságait később azért sikerült máshol kamatoztatnia, hiszen Marilyn Monroe mellett ő volt az egyetlen olyan hollywoodi színésznő az ötvenes években, aki szerepelhetett a korszak leghíresebb magazinja, az 1953 decemberétől piacra kerülő Playboy címlapján: 1955 februári címlapra kerülése nemcsak a magazin példányszámát növelte, de karrierjének gyors fellendüléséhez is nagyban hozzájárult.

Egy szexszimbólum tündöklése és ragyogása

Az ötvenes évek közepétől egyre nagyobb ismeretségre tett szert, arcát egyre többen megismerték, kisebb szerepekkel ugyan, de filmes karrierje is szép lassan beindult. A sok költözés, az egyre gyakoribb családi viták és Jayne hűtlenségei miatt megromlott a kapcsolata férjével, akitől egy hosszabb procedúrát követően végül 1958-ban vált el hivatalosan. Ekkortájt anyagi gondjai is egy csapásra megoldódtak: anyai nagyapjától több mint 90 000 dollárt (2021-ben 850 000 dollár), anyai nagyanyjától pedig több mint 36 000 dollárt örökölt 1958-ban (a két összeg átszámítva ma több mint 1 326 000 dollárra rúgna, amely semmiképp nem egy elhanyagolható vagyon).

A filmvásznon először cigarettaárus lányként suhant át, a pályafutása kezdetén forgatott filmjeit csak néhány év múlva mutatták be, amikor már szupersztár volt. 1957-ben a The Burglar röpítette a népszerűség csúcsára, a következő néhány évben forgatta legsikeresebb filmjeit. A szeszélyes autóbusz című John Steinbeck-darabból készült filmben egy utcalányt alakított hitelesen, jutalma Golden Globe-díj lett. A filmtörténetbe azzal írta be magát, hogy ő volt az első amerikai filmsztár, aki teljesen meztelenül mutatkozott a vásznon 1963-ban. A filmet Clevelandben be is tiltották, másutt azonban özönlöttek rá a nézők.

A benne rejlő színészi tehetséget azonban nem sokszor mutathatta meg, mert színésznői ambícióit nem vették komolyan, valódi elmélyültséget kívánó szerepet alig kapott. A rendezők és a producerek könnyed komédiákban számítottak rá, a közönség pedig nem jellemformálására, hanem tökéletes idomaira volt kíváncsi. Beskatulyázták a buta szőke szerepkörébe, és ráragadt a szegény ember Marilyn Monroe-ja kifejezés. Ennek Monroe egyáltalán nem örült, úgy érezte, hogy Mansfield parodizálja őt, és komolyan fontolgatta, hogy pert indít ellene.

Második férjével, a magyar származású testépítő bajnokkal, az 1955-ös év Mr. Universe-ével, Mickey Hargitayval egy New York-i klubban ismerkedett meg még 1956-ban. Az első találkozásból rögtön szerelem lett, és miután a színésznő visszatért egy negyven napos európai turnéról, Hargitay egy tíz karátos gyémántgyűrűvel kérte meg a kezét.

Még meg sem száradt az aláírás az első férjével közösen aláírt válási papírokon, amikor a pár a nyilvánosság bevonásával nagyszabású esküvőt tartott. A lakodalom központi színe a rózsaszín volt: Mansfield flitterektől csillogó, testhez simuló menyasszonyi ruháját, és annak 27 méter hosszú, rózsaszín fátylát a Century Fox jelmeztervezői álmodták meg, és a fogadáson is rózsaszín pezsgő segített a hangulat fokozásában. Később Mickey még saját villáját is rózsaszínre festette felesége kedvéért.

Mansfield és Hargitay ezt követően nemcsak az életben, hanem a szórakoztatóiparban is egy párost alkottak, közös színpadi showműsorokban léptek fel, amelyek során Jayne leopárdmintás, a képzeletre nem sokat hagyó bikinije országos méretű beszédtéma lett. Látványos műsoraik óriási népszerűségnek örvendtek, és látszólag úgy tűnt, hogy a magánéletük is rendezett keretek között zajlik. Három közös gyermekük született, Mickey, Zoltan és Mariska Hargitay, akik közül az utóbbi szintén színésznő lett.

Árnyékok egy rózsaszín világ falán

A botrányok 1962 körül kezdték egyre inkább körbe lengeni a Hargitay-villát. Nyilvánosságra kerültek Jayne titkos viszonyai, 1963-as válásuk ezért jókora publicitást kapva, elég hangosan zajlott le. A válóper során Jayne, hogy anyagi előnyökhöz juthasson a válás során, azzal vádolta meg férjét, hogy egyik gyerekét elrabolta.

Harmadik, egyben utolsó házassága hamar válással végződött. Matt Cimber (Matteo Ottaviano) olasz származású filmrendezőhöz 1964-ben ment hozzá, de már 1965-ben beadták a válókeresetet. Mansfield egyre súlyosabb alkoholproblémái, valamint korábbi szeretőinek megtartása és a velük való nyilvános megjelenések hamar aláásták a két ember kapcsolatát, bár a rövid életű házasság ellenére a színésznő így is életet adott közös gyermeküknek.

Ekkorra már nemcsak a magánélete, hanem karrierje is romokban hevert: olcsó burleszkekben, igénytelen showműsorokban – egyre gyakrabban részegen – lépett színpadra, szeretőivel és férjével hatalmas botrányokat okozott, amelyek gyakran verekedéssé fajultak.

Állítólag ismét egyre közelebb került második férjéhez, Mickey-hez, akivel azonban már sohasem lehettek egymáséi. 1967. június 28-án este egy fellépésről New Orleans-ba tartva Buick Electra személygépkocsija a közúton haladva nagy sebességgel, fékezés nélkül egy nyerges vontató hátuljába csapódott. Az első ülésen ülő három felnőtt – a sofőr, Jayne, valamint ügyvédje és akkori partnere – azonnal szörnyethalt, a hátsó ülésen utazó három gyermeke azonban a csodával határos módon apróbb sérülésekkel megúszta az ütközést.

A baleset után rendelték el, hogy a teherautók végére egy keresztrudat kell felszerelni, amely megakadályozza, hogy a személyautók a jármű alá csússzanak; a köznyelv ezt Mansfield-rúdnak nevezi.