Napóleon kétszáz katonájának maradványaira bukkantak Németországban

2015. szeptember 18. 12:29

„Becsléseink szerint körülbelül kétszáz vagy még annál is több emberi maradványt lehet elkülöníteni a most megtalált sírhelyen” – mondta Olaf Cunitz. A német város városrendezéséért felelős igazgatója hozzátette: a Frankfurt nyugati részében, Rödelheimben megtalált katonák Napóleon Grande Armée-jében szolgáltak, vagyis az 1812-es oroszországi hadjáraton is részt vettek.

A francia csapatok, amelyek száma hozzávetőlegesen 15 ezerre (más források szerint 20 ezerre) tehető, 1813 októberében Frankfurtnál is ellenállásba ütköztek, ugyanis az összességében francia vereséggel végződő keleti hadjárat után a Francia Császársággal „szövetséges” államok is fellázadtak. A Frankfurt és Hanau melletti mezőn két-háromszoros túlerőben lévő porosz-osztrák sereg állta útját a császárnak, aki súlyos veszteségek árán győzni tudott. A kutatók szerint a most megtalált elhunytak egy része a harcban szerzett sérüléseibe hunyt el, ám a többiek minden bizonnyal egy tífuszjárvány során vesztették életüket, amely abban az időben gyakran megtizedelte a seregeket. Mindez azonban még további kutatásokat igényel.

A sírokat valószínűleg sietve ásták az életben maradottak, ugyanis temetkezési tárgyakat alig találtak bennük, ráadásul a korban szokásos, a keresztényi elveken nyugvó kelet-nyugati tájolás helyett az észak-déli figyelhető meg a sírgödröknél, magyarázta Andrea Hampel, a frankfurti kulturális és örökségvédelmi szervezet igazgatója. Úgy véli, mindez arra utal, hogy nem sok idő lehetett a temetkezésre. Mindezidáig harminc csontvázat tártak fel, a többi maradvány kiemelésére a következő négy-hat hétben fog sor kerülni.

1812 elején a britek elleni kontinentális zárlat miatt jelentősen megromlottak a francia-orosz kapcsolatok, s a cár szakítani kívánt Napóleonnal. A francia császár nem teketóriázott sokat, nem várta meg a végkifejletet, Lengyelországba rendelte 450 ezer (egyes források szerint 700 ezer) fősre felduzzasztott hadseregét, és 1812. június 23-án megkezdődött az invázió, amely során a nemzetközi sereg francia, belga, holland, bajor, szász, itáliai, magyar, lengyel, porosz és svájci katonái nagy iramban nyomultak előre a végeláthatatlan orosz pusztaságon.

A cári sereg folyamatosan hátrált az európai távolságokhoz szokott napóleoni hadak elől, amelyek számára igen megterhelő volt a menetelés, az utánpótlás megszervezése, valamint a felperzselt orosz földeken való élelemkeresés. Ráadásul folyamatosan ki voltak téve az orosz jobbágyok betöréseinek, akiknek Napóleon megtagadta a felszabadításukat, nem kis taktikai hibát vétve.

A Mihail Kutuzov marsall vezette cári seregek végül felső nyomásra, 125 kilométerrel Moszkva előtt csatába bocsátkoztak a franciákkal. A történelem egyik legvéresebb ütközetében, az 1812. szeptember 7-én lezajló borogyinói csatában a 135 ezer fős francia hadból 35 ezren, az oroszok közül pedig 44 ezren maradtak holtan a csatatéren. Bár a hivatalos álláspont szerint döntetlennel végződött az összecsapás, a cári seregek elvonulása miatt mégis a franciáknak kell adnunk a Párizstól 2500 kilométerre lévő, tulajdonképpen fabatkát sem érő győzelmet.

Napóleon bevonult a felégetett Moszkvába, s egy hónapon át várta, hogy feltűnjön a láthatáron egy Romanov zászló alatt lovagló követ, aki békét ajánl az éhező és fázó franciáknak. A hírnök nem, csupán további fosztogatók hada jelent meg, így a császár úgy döntött, a visszavonulást választja. A hajdanában oly dicső sereg maradéka, mindössze 27 ezer fő 1812 novemberében lépett ismét a szövetségesnek számító lengyel földre. A következő évben lezajló, népek csatájának nevezett, francia szemszögből nézve vesztes lipcsei ütközet megpecsételte Napóleon sorsát.