Múzeumhálózata tette halhatatlanná Peter Ludwigot
2024. július 9. 09:50 Múlt-kor
Támogatók és ellenzők
A különc műgyűjtő már életében ellentmondásos figurának számított. Támogatói mind Picasso stílusa, mind a pop-art elfogadottá és értékessé tételét jelentős részben neki tulajdonítják, illetve kiemelik, hogy az elsők között tárta az NDK és más szocialista országok kortárs művészetét nyugati közönség elé.
Ellenzői mindezzel szemben a gátlástalan opportunistát látták benne, aki későbbi kölcsönök és támogatás ígéretével vette rá a múzeumokat, hogy kiállítsák gyűjteményének darabjait, ezzel is növelve értéküket, mesterségesen gyarapítva saját vagyonát, amelyet politikai haszonszerzésre fordított.
Ludwig legnagyobb botránya talán 1986-ban tört ki, amikor Arno Brekert, Hitler egykori kedvenc szobrászát kérte fel saját és felesége mellszobrának elkészítésére. A két szobrot aztán a kölni Ludwig Múzeum bejáratánál akarta kiállítani.
Ludwig a 20. század egyik legnagyobb szobrászaként vette védelmébe Brekert, és kijelentette, hogy nem minden, a nácik által támogatott művészet eredendően rossz. Az eset örökre megtépázta szakmai tekintélyét.
Habár Ludwig a legtöbbször (fizetetlen) szakértők tanácsaira hagyatkozott a műalkotások vásárlásakor, gyakran játszott szerepet személyes ízlése, illetve az aktuális divat is. Gyűjteményének számos tárgya bizonyult később nem különösebben értékesnek.
Peter Ludwig 1996. július 22-én hunyt el Aachenban hirtelen szívrohamban. A Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Sankt Aldegund falu templomában helyezték örök nyugalomra, mégpedig egy reneszánsz oltár alá, amelyet ő maga adományozott a templomnak „örökkölcsönbe”.
A magas, megnyerő modorú üzletember élvezte a szereplést, és tudta, hogy az általa létrehozott múzeumhálózat egyfajta halhatatlanságot biztosít majd neki.
Bizonyára sejthette azonban azt is, hogy egy olyan különös korszak képviselőjeként is számontartják majd, melyben a különc ízlésű, ám rendkívül tehetős műgyűjtőre több figyelem hárul, mint az alkotókra, akiknek műveit felvásárolja.