Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Miután megküzdöttek függetlenségükért, az I. világháború után újra idegen uralom alá kerültek az arabok

2021. július 19. 18:29 Múlt-kor

Manapság valószínűleg kevesen tudnák felsorolni az összes különböző arab országot, noha mostanság gyakran kerülnek be a hírekbe. Alig több mint egy évszázaddal ezelőtt azonban egészen más volt a helyzet. A nagyhatalmak felosztották egymás közt azt a térséget, ahol az arab nyelvet beszélő népesség élt. Az arabokban azonban ekkor már élt egy álom arról, hogy valamikor egy államban élhetnek, az európai országok bábáskodásától megkímélve. Amikor kitört az első világháború, és a Közel-Keletet, valamint Észak-Afrikát uraló nagyhatalmak egymásnak estek, úgy tűnt, hogy eljött a pillanat, amire vártak.

<

A süllyedő birodalom

Az Oszmán Birodalom az első világháború előestéjére sokat veszített hajdani erejéből. Az oszmán-török vezető elit és értelmiség tisztában volt az ország lemaradásával, ezért reformokat szorgalmaztak.

A különböző mozgalmak közül kiemelkedett az ún. ifjútörökök közössége. A katonai vereségek hatására 1908-ban alkotmányt harcoltak ki a birodalomnak, majd a velük szemben kibontakozó ellenállás dacára lemondatták az uralkodó II. Abdul-Hamíd szultánt.

Csakhogy az ifjútörök mozgalom a reformjai mellett erőteljesen nacionalista színezetet is öltött, az Oszmán-Török Birodalom pedig egy multietnikus államalakulat volt, amelyben éltek különféle szláv népek, görögök, örmények, arabok, kurdok vagy éppen az észak-afrikai berberek is.

Ők érthető okokból nem örültek annak, hogy az iskolákban, a hivatalokban és a kormányzatban kötelezővé vált a török nyelv használata. Az ifjútörökök vezetése nem tudta sikeressé formálni az oszmán-török államot.

Vereséget szenvedtek előbb Olaszországtól, elveszítve Líbiát, majd az egykori alattvaló népektől az első Balkán-háborúban, amely megfosztotta a birodalmat európai területeinek jelentős részétől. A gyengülő hatalmat látva az arabok úgy érezték, hogy itt az ideje a változásnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Miután megküzdöttek függetlenségükért, az I. világháború után újra idegen uralom alá kerültek az arabok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra