Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mit keresett Richard Nixon 1963 nyarán Budapesten?

2019. november 21. 11:33 Múlt-kor

Amikor 1963 nyarán Richard Nixon először Budapestre látogatott, még mindig az Amerikai Egyesült Államok egyik igen befolyásos politikusaként jelent meg. Annak dacára, hogy a republikánus politikus, egyben az USA 36. alelnöke 1960-ban elveszítette az elnökválasztást John F. Kennedyvel szemben, majd a budapesti látogatás előtti esztendőben pedig sikertelenül indult a kaliforniai kormányzóválasztáson is.

<

A látogatás persze nemcsak Magyarországnak szólt: európai körutat tett. Mégis ez volt az első alkalom, hogy a politika élvonalába tartozó amerikai politikus az országba látogatott. A hazai lapok meglehetősen szűkszavúan számoltak be Nixon látogatásáról, ha ugyan hírt adtak róla.

A központilag kontrollált hírgyárak nem mertek ugyanis arról tudósítani, amit a látogatásról fennmaradt néma celluloidok megőriztek számunkra: a testőri védelem nélkül utcán sétálgató Nixon család igen népszerű látványosságnak bizonyult a pesti közönség körében.

A legnagyobb sikert az óbudai piacon szerezték, ahol a lelkes tömeg olyannyira felduzzadt a prominens és meglepően közvetlen vendégek körül, hogy Nixonéknak be kellett menekülniük Szalay Istvánné kiskereskedő standjára.

A felvételek tanúsága szerint a helyszínt csupán néhány ajándékba kapott virágcsokorral hagyták el, így Nixon vélhetően nem fogadta el azt a jól felhizlalt csirkét, amit az egyik kistermelő hosszú perceken keresztül nyújtogatott felé ajándék gyanánt kicsivel korábban.

További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mit keresett Richard Nixon 1963 nyarán Budapesten?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra