Mit keres egy űrhajós a kora újkori spanyol katedrális faragványán?

2018. augusztus 13. 08:14 Múlt-kor

Mivel az útikönyv is világosan leírja, hogy a katedrális építése 1513-ban vette kezdetét, felszentelésére pedig 1733-ban került sor, felmerül a kérdés: mit is keres egy 20-21. századi ruhába öltözött űrhajós a katedrális faragványán? Honnan tudták a korabeli építtetők, hogy miként fog kinézni majd 3-400 évvel később az űrbe kijutó ember öltözete? A magyarázat azonban annál jóval egyszerűbb, mint hogy az Erich von Daniken-féle paleoasztronautikai érveléseket vegyük elő, amelyek lényege, hogy a régebbi korokban földönkívüli civilizációk látogatták meg őseinket, és segítették az emberi fejlődést.

Az útikönyv nem téved, a Catedral Nueva építése valóban 1513-ban kezdődött II. Ferdinánd aragóniai király (Kasztília trónján az V.), az 1504-ben elhunyt Kasztíliai Izabella férjének megbízásából. A munkálatok a 18. század első harmadában is folytak, ekkorra a két fő építész, Juan Gil de Hontañón és fia, Rodrigo Gil de Hontañón propagálta gótikus stílus mellett már a barokk is éreztette hatását. Felszentelésére 1733-ban került sor.

Habár 220 éven át épült, csupán 22 évig állt „békességben”, amikor a Lisszabonhoz közeli, 1755-ös földrengés súlyos repedéseket okozott a falakon és betörte az ablakokat. A Richter-skála szerinti nyolcas erősségű rengés után, amely a portugál főváros 85 százalékát pusztította el, a salamancai katedrális kupoláján és a tornyok alapzatán is javításokra volt szükség.

A következő renoválásra már csupán két és fél évszázad múlva került sor, amikor 1992-ben a homlokzat újabb faragványokkal bővült. A munkákért felelős Jeronimo Garcia úgy döntött, a 20. század „érintését” is meg akarja jeleníteni a templomon, hogy érzékeljék a hívek és az odalátogatók, hogy a katedrális nem a régi korok letűnt intézménye, hanem a ma is élő hit mentsvára. Két, számára leginkább korát, a 20. századot idéző faragványt rendelt meg, mégpedig egy szkafanderbe öltözött űrhajóst és egy tölcséres fagylaltot, amelyet mellesleg egy faun fogyaszt. Magyarázata szerint az asztronauta ábrájával a 20. század egyik legnagyobb emberi teljesítményének, a holdra szállásnak kívánt emléket állítani.

Madonna és a „földönkívüliek”

A paleoasztronautika híveinek természetesen még számos egyéb ábrázolás jelent „megdönthetetlen bizonyítékot” arra nézve, hogy egyes földönkívüli civilizációk tagjai az elmúlt évszázadokban többször meglátogatták bolygónkat. Elméleteik alátámasztására többek között azon reneszánsz festményeket is felvonultatják, amelyeknek fő témája Krisztus születése, illetve az angyali üdvözlet.

Sandro Boticelli, Vincenzo Foppa, Giovanni Di Paolo és még számos kortársuk alkotásain „tűnnek fel” azonosítatlan repülő objektumok, amelyek általában maguk az örömhírt közlő égi hírnökök, esetleg a körülöttük lévő fényesség vagy egy felhő, illetve természetesen a betlehemi csillag.

Egyik ilyen festmény a firenzei Palazzo Vecchio (egykor hercegi székhely, ma városháza) Sala d'Ercole nevű termében található Domenico Ghirlandaio reneszánsz mester Madonnát a gyermek Szent Jánossal és a szintén gyermek Jézussal ábrázoló festménye. (Néhány szakértő a szintén a toszkán fővárosban alkotó Sebastiano Mainardihoz társítja a művet.) A fent is látható kép hátterében a domboldalon egy emberalak áll, aki a kezét a szemei fölé helyezi, mintha nagy fényességtől kívánná megóvni. Oldalán egy tátott szájú kutya ül. Mindketten az ég felé tekintenek, ahol egy ovális alakú sötét anyagból aranyszínű fénysugarak tűnnek elő. Az evangéliumok szerint Jézus születésekor a közelben tanyázó pásztorok előtt megjelent az Úr angyala, és beragyogta őket a fényessége. Ghirlandaio minden bizonnyal ezt a pillanatot igyekezett megfogni, bár kétségkívül elég félreérthető módon, ugyanis az égi tüneménynek se angyal, se klasszikus csillagformája nincsen. Hogy a képen egy idegen űrhajó látható-e, mindenki döntse el magában.