Mindig meglátta a lehetőséget saját és gyermekei érdekeinek érvényesítésére „Róma mindenható matrónája”
2021. július 4. 08:35 Hegyi W. György
„A Caesar-házra végzetes mostoha”
A principátus újonnan kiépülő rendszerének stabilitása jelentős mértékben függött attól a jövőképtől, amelyet sugárzott, tehát kulcskérdés volt Augustus utódlásának kérdése már akkor is, amikor Augustus még ereje teljében volt. Korábbi házasságaikban mindketten termékenynek bizonyultak, de közös gyermekük nem született. Ez a tény ugyan megnehezítette Livia hatalmi aspirációit, de nem tette lehetetlenné.
Energiáinak nagy része minden bizonnyal azokra a személyes kérdésekre irányult, amelyek elősegítették leszármazottai pozícióinak erősítését. Ez a gyakorlatban házasságpolitikát jelentett: fiainak, illetve azok gyermekeinek összeházasítását Augustus vér szerinti utódaival. A végeredmény egy családfáról utólag könnyen leolvasható: vér szerint Róma első császári dinasztiája, a Iulius-Claudius-dinasztia sokkal inkább Claudius, mint Iulius.
És ezzel visszakanyarodtunk a „méregkeverés” kérdéséhez, ugyanis Tiberiusnak, Livia fiának utódlása kezdetben egyáltalán nem volt egyértelmű. Az első kijelölt örökös Marcellus volt, Octavia, Octavius nővérének Tiberiusszal nagyjából egyidős fia. Augustus hozzáadta egyetlen gyermekét, Iuliát, és már nagyon fiatalon elindította a politikai pályán. Marcellus azonban váratlanul, még húszéves kora előtt megbetegedett és meghalt.
A princeps megözvegyült lányát legközelebbi munkatársához, Agrippához adta nőül. Az ebből a házasságból született fiúk léptek idővel Marcellus helyére, és nem az időközben a birodalom leghatékonyabb hadvezérévé vált Tiberius.
A sors mintha ismételte volna önmagát, az ifjak már nagyon fiatalon komoly feladatokat kaptak, és nagyon fiatalon meg is haltak egy váratlan betegségben, illetve egy elfertőződő sérülésben. Az ő haláluk az a pont, amely után Tiberiusból kijelölt örökös válik, amelynek jeleként a császár megosztotta vele a hatalmát.
Augustusnak azonban volt még egy vér szerinti fiúunokája, akit azonban fékezhetetlen magatartása miatt már korábban száműzött Rómából. Tacitus információi szerint az agg princeps élete végén titokban felkereste a száműzött unokáját. Ez Livia fülébe jutott, és Augustus nemsokára meghalt. Mint láttuk, maga Tacitus nem állítja, hogy ezek a tények egy oksági láncot alkotnak, csak beszámol a „szóbeszédről”, mivel jellemzőnek tartja a korra, illetve a történet szereplőire nézve ezeket.
A kortársak és a következő generációk között kialakult összeesküvés-elméletek logikus kísérői egy új rendszer kialakulásának. Ennek az új rendszernek egy különösen szokatlan eleme a császári család, a császári udvar, és így a császár környezetében élő nők szerepe a közéletben és a politikában.
A principátus rendszerének megszilárdításában és a zökkenőmentes utódlás biztosításában nagy szerepe volt egy határozott, okos asszonynak is, aki bizonyára – férjéhez hasonlóan – nem mindig válogatott az eszközökben. Mivel azonban a politikuspálya Rómában a nők számára nem létezett, maradtak a feleség, az anya, a mostoha stb. szerepek. Így vált Augustus feleségéből – Tacitus tömör megfogalmazásában – „Livia, a közre végzetes anya, a Caesar-házra végzetes mostoha.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
