Mindig meglátta a lehetőséget saját és gyermekei érdekeinek érvényesítésére „Róma mindenható matrónája”
2021. július 4. 08:35 Hegyi W. György
Megfelelő társ az állam első embere számára
Mind az ókori, mind a mai vélemények egybehangzóak: Octavianus és Livia házassága szerelmi házasság volt, de ez nem zárja ki azt, hogy a felek nyilvánvaló érdekeivel is számot vessünk. Livia előkelő (a lehető legelőkelőbb) származása rangot biztosított férjének is, aki csak egy-két éve került be adoptációval egy régi nemzetségbe, a Iuliusok közé. Továbbá a házasság kapcsolatokat is jelentett, de még inkább egy gesztust a régi, köztársasági érzelmű arisztokrácia felé.
Bizonyára az is nagyon hamar kiderült a hevesen udvarló fiatalember számára, hogy Livia tehetséges, hozományként magával hozza a Liviusoknak és Claudiusoknak nemcsak a kapcsolatrendszerét, hanem az évszázadok alatt felgyűlt politikai tudását is. Livia, aki Tacitus szerint nem passzív szereplője volt a válásnak és az új házasságnak, a folyamatosan rosszul választó férjét cserélte le Róma egyik legígéretesebb politikusára (egyikre a kettő közül: a harmadik triumvir, Lepidus egy Liviánál kevésbé éles szemű nő számára sem volt komolyan vehető).
A személyes vonzerőn túl olyasmiket láttak meg kölcsönösen a másikban, amelyek ellensúlyozták az egybekelésük botrányos körülményeit, és amelyeket aztán a hosszú házasság és a közösen elért sikerek igazoltak.
Livia szerepe Augustus mellett Róma irányításában többrétegű. A legnyilvánvalóbb ezek közül a reprezentáció. Szépsége, előkelősége, fellépése a nyilvános szerepléseken megfelelő társsá teszik az állam első embere számára.
A nagy nyilvánosságot a vallási ünnepeken való részvétele jelenti, és mint jól tudjuk, az új-régi rendszer egyik legfontosabb eleme éppen a vallás. Alakja – mint különböző korabeli ábrázolások mutatják – alkalmas volt arra, hogy hozzákapcsolják a termékenységet, a bőséget, a közösség jólétével kapcsolatos női princípiumokat.
Ugyanilyen fontos volt a szerepe a politikai elit szűkebb nyilvánosságában, a megfelelő feleség volt az arisztokrácián belüli házasságtörések ellen, illetve a házasodási kedvért és gyerekvállalásért törvényekkel fellépni próbáló princeps számára.
A principátus politikája jelentős részben káderpolitika volt: a megfelelő emberek megtalálása kényes és nehéz feladatokra. Vagy fordítva: egyes „kényes” személyek számára (előkelőek, jelentős kapcsolati hálóval rendelkeznek stb.) kell megtalálni a megfelelő pozíciót. Továbbá az elit rivalizálását a hatalom számára kedvező keretek között kell tartani kitüntetések adásával és állandó személyes figyelemmel.
Augustus – miután fiatalon ellenfeleinek jelentős részét kiirtotta – kifejezetten sikeresen találta meg a régi elit maradékával a hangot, és ez akkor már nem az erőszak nyelve volt. Bizonyítékaink zömében közvetettek, de úgy tűnik ebben a munkában óriási szerepe volt Liviának is. Ezt erősíti meg továbbá egy fontos elméleti megfontolás is.
Az Augustus által (pontosabban az Augustus és fontos emberei, Maecenas, Agrippa, Livia által) kiépített rendszer legjellemzőbb vonása az informalitás volt: nem császárság volt trónnal, koronázással, szokásokkal stb., hanem egy speciális „köztársaság”, amelyet tekintélyére támaszkodva egyetlen ember irányított. Ahol a hatalom formái nincsenek meghatározva, ott óriási szerepe van a személyes kapcsolatoknak, nagyon sokat számít, ki áll legközelebb a hatalmat gyakorló személyhez.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
