Milyen képet kaphatunk a középkori női divatról Angliai Eleonóra segítségével?
2022. március 19. 13:35 Múlt-kor
Eleonóra ruhái
A 13. századi Európában a gyapjú volt a ruhakészítés fő alapanyaga, minősége pedig rendkívül széles skálán mozgott. Az Eleonóra által vásárolt fajták közt megtalálhatók mind a rozsdabarna, mind a fehér változatai a legelterjedtebb, durva háziszőtteseknek, amelyek költséghatékony megoldást jelentettek a mindennapi szabadtéri ruházatra, illetve a háztartási munkához viselt ruhákra. A spektrum másik végén megtalálható a listákban a „skarlátnak” nevezett vörös, illetve a „pers” néven ismert kék színezetű gyapjú, amelyek a legfinomabb elkészítésű változatok voltak.
Eleonóra igen sok lent is vásárolt, szintén különböző minőségekben. A len lehetett angol gyártású, vagy külföldről importált is, azonban ez nem adott egyértelmű jelzést a minőségét illetően. A nemesi háztartások rendszerint nagy mennyiségben vásároltak fel olcsó lent, és ebből készítettek szalvétákat, konyharongyokat, törölközőket, lepedőket és ágyneműhuzatokat. A legfinomabb len a „sindon” néven ismert variáns volt, bár egyes források arra utalnak, ez az anyag valójában nem is len, hanem selyem volt.
Angliai Eleonóra hercegnő (kép forrása: Wikimedia Commons)
Amíg szüzességi fogadalma szerint élt, Eleonóra kizárólag a legolcsóbb, legdurvább, rozsdabarna gyapjúból készült ruhákat viselt. Ez főként a parasztok, szolgák és más közrendű kétkezi munkások viseletének számított, így Eleonóra esetében a gyász mellett a világi hívságoktól való elzárkózását is jelképezte. Ehhez az öltözködéshez 1265-ös, második megözvegyülése után is visszatért, azonban amíg Simon de Montfort felesége volt, ruházatával igyekezett minél jobban hangsúlyozni státusát és gazdagságát.
A háztartási feljegyzésekben megtalálható például egy adag Itáliából importált, „vérvörös” skarlát, amelyet 8 fontért, 6 shillingért és 8 pennyért vásárolt. A különféle vörös textilszínezékek, különösen a karmazsintetű nevű rovarból készült karmazsin előállítása rendkívül költséges volt, így az ezekkel színezett ruhák a legdrágábbak közé tartoztak.
1265 húsvétján Eleonóra egy fekete len csuklyát vásárolt magának, valamint egy evet bundát lányának. A különféle bundáknak nagy jelentősége volt a középkorban státuszszimbólumként, a ruháin alkalmazott prémszegély alapján azonnal azonosítható volt az illető helye a hierarchiában.
A kizárólag uralkodók és rokonaik által viselhető prém a hermelin volt, amely az azonos nevű menyétféle bundájából készült. A második legértékesebbnek a szürke mókus bundájából készült evet volt, amelyet szintén csak a legtehetősebbek engedhettek meg maguknak – így Eleonóra és lánya a király közeli rokonaiként. A közrendű emberek leggyakrabban birkabőrt alkalmaztak hasonló célra, illetve – ha tehették – szarvasbőrt.
1265. július végén Eleonóra magának és lányának egy tucat pár, ismeretlen anyagú kesztyűt rendelt, 12 pennyért (azaz egy egész shillingért). Ami bizonyos, hogy a birtokában volt egy ezeknél jóval drágább, finom borjúbőrből készült pár is, amely szintén magas státusát jelezte a külvilág felé.
A luxusruházat fontossága
Abban biztosak lehetünk, hogy Eleonóra kifogástalan öltözködésére sokan felfigyelhettek. Adam Marsh ferences szerzetes, férje lelki tanácsadója például egy levelet is írt neki, amelyben arra kérte, engedelmeskedjen jobban urának, és öltözködjön visszafogottabban. Péter apostolt idézve a következőket írta:
„Ugyanígy az asszonyok is legyenek engedelmesek férjüknek, hogy ha egyesek nem hisznek is az igének, az asszonyok magaviselete beszéd nélkül is megnyerje őket, mikor látják istenfélő, tiszta életeteket. Ne a külső hajdísz, az arany viselése vagy fényes ruha legyen az ékességük, hanem ami a szívben rejtőző, múlhatatlan ékszer: a szelíd és nyugodt természet. Ez értékes Isten szemében.”
Eleonóra pecsétje, mint leicesteri grófné (kép forrása: Wikimedia Commons)
Szent Timóteust idézve így folytatta:
„Ugyanígy az asszonyok is tisztességes öltözetben, szemérmesen és józanul ékesítsék magukat, nem bodorított hajjal, arannyal, gyönggyel és drága ruhával, hanem, amint az az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jócselekedetekkel.”
Marsh láthatóan nem vette figyelembe Eleonóra azon kötelességét, hogy rangjához méltó háziasszonyként jelenjen meg mások előtt. Nem csupán arról van szó, hogy elfogadott dolog volt az extravagáns öltözködés, de annak, aki megtehette, egyenesen kötelező is a vendégek jelenlétében: az egyszerűbb ruha viselése azt jelezte volna a vendégek felé, hogy kevésbé számítanak megbecsültnek, avagy kevésbé látják őket szívesen a háznál, mint másokat.
Eleonóra minden bizonnyal fittyet hányt Marsh szavaira, és egészen férje haláláig rangjához méltón, vagyoni és társadalmi helyzetét hangsúlyozva öltözködött.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
