Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
2020. március 15. 08:48 Csernus Szilveszter
Ünneplés, szerelem, harag
Március 15-én este a lelkes forradalmárok előtt világos volt: ezt a napot meg kell ünnepelni. A kor szokásaihoz és lehetőségeihez hűen ez egy színelőadás meglátogatását jelentette. A Nemzeti Színház aznap esti programjában szereplő Anton Hocebo: Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek nem lett volna méltó a forradalmi napra, így az ifjak rávették Bajza József főrendezőt, hogy inkább nemzeti drámánkat, a Bánk Bánt játsszák aznap.
Az este 6-kor kezdődő műsor színészei kokárdában jelentek meg, a darab során felváltva ment az előadás és énekelte a tömeg Hunyadi László áriája, a Rákóczi-induló és a Marseilles mellett a Nemzeti Dalt, a Szózatot és több népdalt is. A dráma tetőpontján jöttek meg Petőfiék – ám Táncsics Mihály nélkül. A Gertrudist játszó volt szépségkirálynő Laborfalvi Róza ekkor egy nagy kokárdát adott Jókainak, amit egy teátrális csók követett. Ezzel is a kor konvencióit sikerült áthágni, hiszen az intézetben nevelkedett Laborfalvi, harminc fölötti, hajadon színésznőként nem volt méltó egy nemesi származású 23 éves íróhoz a XIX. században. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Jókait ezután nem csak a családja tagadta ki, de Petőfi is erre datálta barátságuk végét.
Az előadás végén, este 9-kor már polgárőrök ügyeltek a rendre az utcákon: a forradalom győzött. 1848. március 15-e vértelensége ellenére a maga nemében forradalom volt, kiharcolt eredményekkel. Arról nem a forradalmárok tehettek, hogy nem vezényelték ki ellenük a katonaságot – bár ehhez Lederer Ignác budai főhadparancsnok gyanakvása is hozzájárult, hiszen nem volt egyértelmű, hogy a zömmel olasz nemzetiségű alakulatok melyik oldalra álltak volna. De ez a forradalmárok dicsőségén mit sem változtatott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
