Miért harcolnak a középkori lovagok állandóan csigákkal?

2017. április 4. 14:12

A középkori kéziratok egyik legnagyobb rejtélye ma sem tisztázott teljesen. Az 1290-es évektől kezdve a kódexekben egyre többször megtalálható vérszomjas csigák sokszor ember nagyságúra vannak festve, máskor azonban a lovag egyszerűen eltaposhatná a lábával. Az emberi ellenfél általában fényes páncélban, teljes harci díszben várja az állat támadását, máskor egyszerű ruházattal igyekszik felvenni a versenyt a csápossal. Egy azonban általában közös az ábrákban: a lovag halálra vált arccal néz szembe a halállal.

A nyálkás és a száraz bőrű csatája számos európai nép kódexében fellelhető, „ám ez még nem teszi a jelenetet kevésbé különössé” – mondta a British Library egyik szakértője. Pontosan nem tudjuk, hogy mi volt a céljuk az alkotóknak, Lilian Randall német származású amerikai történész (az 1960-as években, amikor először és talán utoljára foglalkoztatta komolyan a tudós társadalmat a lovag-csiga harc) szerint a longobárdokat (illetve leszármazottaikat, valamint a lombardiaiakat) jelenítették meg ily módon, ugyanis az 1290-es években egyre többen váltak zálogkölcsönzővé és uzsoraszedővé. Emellett elterjedt róluk, hogy fittyet hánynak a lovagi szabályokra és hazaárulókként viselkednek.

A germán népcsoportú longobárd nép (jelentése: hosszú szakállú) az ókorban még a Jütland-félszigeten élt, később fokozatosan dél felé húzódtak. Egy ideig éltek Pannóniában is, majd a gepida királyság felbomlása, valamint Bizánc meggyengülése után, 568-ban megtámadták Észak-Itáliát, ahol letelepedtek. Nevükből ered a Lombardia tájegység elnevezése. A 8. század közepére összekülönböztek a pápával, egész Itáliát maguknak követelték, és 751-ben ostrom alá vették Rómát, később ellenpápát is választottak. Az Örök Város csak Kis Pippin belépőjének köszönhetően menekült meg. Később Nagy Károly elfoglalta Lombardiát (774), és a Frank Birodalom részévé vált.

Egyes kutatók úgy vélik, a vitéz csigák a társadalmi igazságtalanságokat és az elnyomást jelképezték, esetleg gúnyt űztek a lovagokból, ám elképzelhető, hogy csupán a középkori humor egyik megnyilvánulásai voltak. Ez utóbbi elképzelést támogatja Carl Pyrdum, a Got Medieval szerzője, aki szerint az egyszerű ember úgy gondolhatta, a „páncélozott állat” ugyanolyan együgyű mint a vasba öltözött lovag.

Lisa Spangenberg brit középkorász szerint a lovag páncélos csigával való küzdelme a lassan elmúló időre, vagyis az elkerülhetetlen halálra emlékeztethetett. Ahogyan a Zsoltárok könyvének 58. zsoltára mondja: „Istenem, zúzd össze szájukban fogukat, Uram, törd össze az oroszlánok állkapcsát! Hadd folyjanak szét, mint a kiömlött víz, hervadjanak el, mint a letiport fű. Múljanak el, ahogy elmúlik a csiga, s mint az asszony elvetélt magzata, amely a napot nem látja meg soha!”