Mit vigyünk magukkal? Az utazóbőrönd rejtelmei

2022. október 10. 08:50 Múlt-kor

Mit vigyünk magunkkal a nyaralásra? A kérdés már a 20. század hajnalán foglalkoztatta a sajtót rendszeresen olvasó, kalandvággyal ébredő közönséget. Fontos kitétel, hogy bár a turizmus valóban szárnyra kapott, az utazás ekkor még csak a kiváltságos társadalmi rétegek úri hóbortjának számított – a századelőn különösen találó lehetett volna a „mutasd meg, mi van a bőröndödben, és megmondom ki vagy” megállapítás.

A Székely Nemzet 1902. március 8-i számába Forinyák Gyuláné Útra készen – Utasítások egy elegáns hölgy számára címmel írt tárcát. A szerző vélekedése szerint az utazáshoz három vezérelvet kell követni: a csomagolt holmi legyen új, jó és kevés. A kevés fogalma persze nem a jelenkor viszonyaihoz mérten értendő, az útnak induló hölgyeket három csomag összeállítására bátorították. A közepes méretű koffer mellett két darab kézi poggyász szükségeltetett, amelyek közül az egyik a neccesaire (neszeszer), a másik pedig az úgynevezett pléd-táska utazó takaróval, kis fejpárnával és kerek kaucsuktállal, „ami nélkül civilizált ember nem utazik”. A korszellemről tanúskodik, hogy a szerző a biztonság kedvéért gyertyatartó és gyertya csomagolására biztatta az utazókat.

Pesti Hírlap, 1927. július 3.

A 20. század első felében, egészen a második világháború végéig minden jeles alkalomhoz más és más, az esemény fényéhez illő öltözet dukált. Az etikettől való eltérés súlyos vétségnek számított, ezért minden dámának és úrnak gazdag utazási ruhatárral kellett rendelkeznie. A Budapesti Hírlap 1911. június 4-i száma minőségi fehérneműüzlet felkeresésére buzdította az indulásra készülő olvasóit, részletesen ismertette egy úr és egy hölgy gardróbjának nélkülözhetetlen elemeit (előbbinél a bottól a férfikalapig, utóbbinál a kosztümtől a pongyoláig), és még a hátrahagyott értéktárgyak őrzésére alkalmas páncélszekrény beszerzésére is bátorította a jómódúakat.

A Pesti Hírlap 1927-ben a karcsú hölgyek igényeire szabott strandviseletről értekezett, míg a Budapesti Hírlap Vasárnapja 1929-ben néhány napos útra állította össze az ideális utazógardróbot. Bizonyos sorok a mai fülnek sértőn hangozhatnak: „Pedig az egész dolog végtelenül egyszerű. Ha nyugodtan, logikusan (a rosszmájúak – természetesen férfiak, azt kérdik erre: – hát ilyen is van az asszonyoknál?) végig megyünk gondolatban a pár napos utazás minden fázisán, ha tudjuk, hogy ott, ahova megyünk, van-e strand, teniszpálya, van-e nagy társasélet, át kell-e öltözni ebédhez, vacsorához, vagy elég délben a pongyola és este egy egyszerű ruha, akkor már tudjuk azt is, hogy mi az, amire szükségünk van és mi az, amit nélkülözhetünk.”

Budapesti Hírlap Vasárnapja, 1929. augusztus 19.

Az IBUSZ saját kiadványa, az Utitervek sem feledkezett meg az üdülés előkészítő fázisáról. Az 1931-ben már olvasható utazási kátéban az egyik legfontosabb alapvetést fogalmazták meg, amely a 21. század emberének dilemmáira is rezonál: „Ha utazni mégy, gondolataidat ne csomagold podgyászodba. Meglátod, hogy néhány hétig egész jól meglesztek egymás nélkül is.”

Az utazási magazin térképolvasásra oktatott, feltárta a különbséget a diner menü és az á la carte között, és útravalóként még egy jótanáccsal is ellátott: „Ne legyünk felháborodva, ha nem kapunk az otthon ízes és megszokott falataiból, de annál inkább követeljünk magyar bort, mert így támogatjuk legfontosabb exportcikkünket.”

A praktikákat és trükköket összefoglaló cikkek özöne az 1930-as években is folytatódott, ráadásul ebben az évtizedben már az alacsonyabb társadalmi rétegek is útra kelhettek a filléres vonatokon. A sajtóorgánumok ennek ellenére továbbra is a külföldre utazókat – a tehetőseket – szólították meg, a Nemzeti Újság 1934. április 1-jei számában Az utazás és a csomagolás művészete címmel jelent meg számukra cikk. A Magyar Nemzet 1939. június 11-i száma a társadalmi érintkezés normáiról is meglehetősen szigorú ítéletet alkotott: „Az utazás folyamán kötött új ismeretség csak akkor fejlődhet kellemes, fesztelen társaságos érintkezéssé, ha hölgyek és urak egyaránt a mindenkori alkalmaknak megfelelő öltözetben jelennek meg.”

Fortepan / Háberl Aladár, 1929

A háború, majd a kommunizmus legsötétebb időszaka után, az 1950-es évek végétől vált újra aktuálissá a „Mit vigyek magammal az utazásra?” kérdés. A Képes Magyarország 1961. április 1-jei számában olvasói kérésre, az országjárók – tehát nem világjárók – számára adtak utazási tanácsokat a szerkesztők. Az 1930-as évekhez képest a hangvétel megváltozott, már szó sem volt dámákról és urakról, előkerült a tréningruha, a gyapjúpulóver és a kötött kabát, valamint a műanyag, összehajtogatható, zsebben tárolható esőkabát – ezek a praktikus megoldások a Horthy-korszak öltözködési szokásainak az antitézisei voltak. Az olvasó életvezetési tanácsokat is kapott: az érzékeny bőrűeknek maximum fél óra napozást írtak elő, és felhívták a turisták figyelmét a nyaralás alatt folytatott, mértéktelenül habzsoló életvitel visszáságaira.

A Veszprémi Napló 1961. július 29-i számában hiába keressük a nagyestélyit. A „Ki mint állítja össze útipoggyászát, úgy élvezi utazását!” elvét követve egyszerű ruházatra, varróeszközök és ébresztőóra becsomagolására bíztattak, a hátizsák ideális összeállítására tett javaslatukból pedig nem maradhatott ki a keménytojás mellett a kenyér, a kolbász és a szalonna sem. A Lányok, Asszonyok című magazin 1973. június 6-i számában az utazási etikettről is esett szó, az udvarias köszönés mellett olyan apróságokra is felhívták a figyelmet, mint az átható szagú étel mellőzése, illetve a nehéz természetű – síró-rívó – gyermekek viselkedésének maximális tiszteletben tartása.

Tudtad, hogy a ma már oly kedvelt gurulós bőröndök története mindössze néhány évtizedet ölel fel? Noha a bőrönd már a 19. század vége óta elmaradhatatlan útitársa a kalandoroknak, és kialakulásának története jól ismert, a gurulós típus eredetét számtalan legenda övezi. Miután a hordárok hatásköre fokozatosan visszaszorult, többen kísérleteztek a tökéletes szerkezet kifejlesztésével, a rivaldafény mégis a találmányát 1972-ben szabadalmaztató Bernard Sadow-ra irányult. A várt sikerek azonban elmaradtak, a macsókultusz nem engedett teret a könnyített megoldásnak, így még másfél évtizedet kellett várni, mire Robert Plath – egykori pilóta – révén világszerte népszerűvé vált a turisták életét megkönnyítő gurulós bőrönd.

A Hétvége című lap 1981. június 18-i számában egy nyugdíjas tanárnő foglalta össze, hogyan kell a gyerekeket útnak indítani – lehetőleg napi egy fagylaltra és egy üdítőre elegendő zsebpénzzel, amelyből a család számára előírt kötelező szuvenírvásárlásra is futotta. A Magyar Hírlap 1990. május 25-én megjelent száma olyan banális tanácsokkal rémisztgette olvasóit, minthogy a kánikulában is legyen a bőröndben meleg holmi, mert a tengerparton is érkezhet este hűvös szellő. Érdekes megjegyzésekből sem volt hiány: „Persze nincs sok értelme idomulni a helyi szokásokhoz, mert ránézésre meglátszik, hogy ki a magyar turista, ami persze nem baj.”

Fortepan / Bauer Sándor, 1957

Az utazási tanácsadások a rendszerváltás után sem mentek ki a divatból. A Népszabadságban 2002. június 27-én jelent meg egy cikk, amely a Körömcipőben Grönlandra címet viselte. Juhani Nagy János írása a humort sem mellőzte, ahogy egy falfirkán olvasta korábban, „több férfi hagyná ott a családját, ha tudná, hogyan kell összecsomagolni”. A mit csomagoljunk/ne csomagoljunk és a 10+1 trükk az utazásra típusú tartalmak ma is virágkorukat élik. Noha legtöbbször már nem nyomtatott kiadásban olvassák őket az online térben navigáló kezdő utazók, még mindig nem árt tudni, hogy nem a kerekénél fogva érdemes felemelni a gurulós bőröndöt.(x)