Mesterséges intelligenciával forradalmasítják a műtárgyrestaurálást
2026. március 24. 10:54
A mesterséges intelligencia által vezérelt digitális helyreállítás, valamint az újrahasznosítható, környezetbarát kémiai anyagok (hidrogélek és cellulózszármazékok) alkalmazása alapjaiban formálja át a kulturális örökségvédelem és a műtárgyrestaurálás évszázados gyakorlatát – derül ki az Euronews legfrissebb összeállításából, amely az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) és az európai GREENART kutatási projekt legújabb tudományos eredményeit összegzi.
Alex Kachkine, az MIT kutatója egy forradalmi, mesterséges intelligenciára épülő restaurálási módszert fejlesztett ki, amely a sérült festmények hagyományos, sokszor hónapokig tartó fizikai retusálását hivatott felváltani. Az algoritmus első lépésben elemzi a sérült műalkotást, majd létrehoz egy digitálisan helyreállított másolatot, amelyet egy hajszálvékony, eltávolítható polimer fóliára nyomtatnak.
A Nature című folyóiratban publikált tesztek során a módszerrel egy erősen rongálódott 15. századi olajfestményen több mint 57 ezer színárnyalatot állítottak helyre mindössze három óra alatt – a hagyományos festékpótlásnál mintegy 66-szor gyorsabban. A technológia legnagyobb előnye, hogy a maszk bármikor nyomtalanul eltávolítható, így maximálisan megfelel a modern konzerválás etikai alapelvének, a visszafordíthatóságnak.
A technológiai újítások mellett a restaurálási kémia is a fenntarthatóság felé mozdult el. Az Európai Unió által 2025-ig finanszírozott GREENART projekt kutatói olyan környezetbarát tisztítógéleket fejlesztettek ki, amelyek a korábban használt, gyakran mérgező és környezetkárosító oldószereket váltják fel. A szivacsszerű, porózus szerkezetű anyagok lehetővé teszik a festményeken felgyülemlett szennyeződések és oxidálódott lakkrétegek biztonságos, kontrollált eltávolítását. Ezeket a fenntartható hidrogéleket alkalmazták az elmúlt évben a londoni Tate Britain múzeumban Bridget Riley brit képzőművész két ikonikus, 1960-as évekbeli festményének tisztításakor is.
Paradigmaváltás a műemlékvédelemben
A műtárgyak restaurálása a 19. század végéig elsősorban esztétikai célokat szolgált: a sérült vagy megkopott alkotásokat gyakran drasztikusan átfestették, sokszor visszafordíthatatlan károkat okozva, vagy megváltoztatva a mű eredeti történelmi kontextusát. A 20. század közepén – az olasz Cesare Brandi munkássága nyomán – kialakult modern restaurátoretika azonban a megelőző konzerválást, az eredeti anyag tiszteletben tartását és a beavatkozások visszafordíthatóságát tette meg alappillérnek.
A jelenlegi tudományos innovációk ennek az etikai paradigmának a technológiai kiteljesedését jelentik. Míg a 20. században a röntgen- és infravörös vizsgálatok megjelenése tette lehetővé a festményrétegek roncsolásmentes elemzését, a 21. századi klímaváltozás és a szigorodó környezetvédelmi előírások új kihívások elé állították a múzeumokat.
Ennek a folyamatnak a része a pekingi kutatók által januárban bemutatott eljárás is, amely a hagyományos műgyanták helyett megújuló, alacsony toxicitású cellulózszármazékokat alkalmaz az öregedő papírleletek, textilek, pauszpapírok, sőt kerámiák és falfestmények ragasztására és vízálló bevonatként történő védelmére.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
