Mégsem lehetett olyan nehéz a Stonehenge felépítése

2016. május 31. 14:38

Az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 kilométerre északra található, 1986 óta világörökségi védelem alatt álló Stonehenge a világ egyik legtitokzatosabb építménye. A körkörösen elrendezett kőtömbökből álló monumentális ősi angliai építményről az elmúlt évszázadok alatt számtalan teória keletkezett. A rejtélyes Stonehenge építése i. e. 3100 táján kezdődhetett, s másfél évezreden át tartott. Építtetői nem hagytak írásos feljegyzéseket vagy bármilyen egyéb egyértelmű nyomot, amiből megtudhatnánk, hogy miért hordtak össze több száz tonna követ. A Merlin varázslói közreműködésétől kezdve a 12. századi mítoszokon át az idegen lények űrhajóinak leszállóhelyéig számtalan elmélet ismert, azonban a Stonehenge-dzsel kapcsolatban tudományosan elfogadható elméletek is születtek. A legújabb kutatások szerint a Stonehenge-et egy olyan létesítménynek szánták, amelynek célja a Britanniában élő népek egyesítése lehetett. Több ezer ember is a helyszínre utazhatott, hogy hatalmas lakomákkal ünnepeljék a téli és a nyári napfordulókat.

A szakemberek régóta vitáznak arról is, miként kerültek oda a 250 kilométerre lévő délnyugat-walesi Pembrokeshire-ből a Stonehenge külső körét alkotó ún. kékkövek. Néhány geológus úgy véli, hogy több százezer évvel korábban az előretörő gleccserek sodorták legalább félútig magukkal a sziklákat. A University College London egy friss kísérlete alapján – ha nem is volt gyerekjáték, de – viszonylag egyszerű módon sikerülhetett kivitelezni a gigantikus szállítást. Mindössze egy platánfából készült „szánra”, valamint több tucatnyi, földre fektetett gerendára volt szükség (még a kerék előtti időszakban járunk). Ezen elképzelés természetesen nem most merült fel először, azonban a gyakorlatban most tesztelték első ízben önkéntesekkel, és az eredményeik alapján jóval kevesebb erőfeszítésre volt szükség, mint korábban gondolták.

Elmondásuk szerint a kísérlethez felhasznált egytonnás kő (szánja) szinte végigsiklott a nyírfagerendákon: tíz fő segítségével több mint három métert lehet megtenni alig öt másodperc leforgása alatt (korábban úgy számoltak, legalább 15 emberre szükség lesz). Így a pihenéseket, valamint a gerendák áthelyezéseit is belekalkulálva óránként másfél-két kilométert is haladhattak. (Természetesen egy kőtömb szállítási ideje így is több hetet jelentett.) A pembrokeshire-i hegyekből származó kövek egyébként két tonnásak voltak, így célszerű volt legalább húsz embernek húznia. A londoni egyetem szakértői szerint a neolitikumban több ezren lakták a mai Nagy-Britannia déli részeit, így nem okozhatott nagy gondot néhány tucat „munkást” nélkülözni.

„Igencsak meglepődtünk, hogy ilyen könnyen ment a művelet. Igaz, mi sík terepen dolgoztunk, azonban a dombosabb környéken is működnie kell az elméletnek” – mondta Barney Harris doktoranduszhallgató. „Tudjuk, hogy a hagyományos társadalmak, mint például az indiai Maram Naga a mai napig használnak ehhez hasonló szállítási módszereket, valamint Kr. e. 2000-ből Japánból is ismerünk különböző, kőtömbök mozgatására alkalmas, Y-formájú szánokat. Tudjuk, hogy a kínaiak a Tiltott Város épületeinek felépítésekor is így mozgatták az alapanyagokat, ahol egy-egy kőtömb akár 123 tonna is lehetett. Ehhez képest a Stonehenge alapanyagai pehelykönnyűek” – tette hozzá. Sokan gondolják úgy, hogy ökrök húzhatták ezeket a szánokat, azonban a valóságban ezen jószágok elég harciasak és nehezen kezelhetőek, így az emberi erő jóval hasznosabb lehetett.

A Stonehenge legnagyobb kövei, a sarsenek 9 méter magasak, 25 tonnát nyomnak és északról, a 32 kilométerre található Marlborough Downsból szállították Wiltshire-be. Londoni és leicesteri kutatók szerint egy pofonegyszerű trükkel választották le a kőtömböket a kőbánya faláról: a repedésekbe faékeket vertek, majd locsolni kezdték, a megduzzadt fadarabok pedig egyszerűen szétfeszítették a köveket.