Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megrázó képek a századforduló amerikai gyerekmunkásairól

2017. augusztus 24. 08:29

A gyerekmunka intézményének mindenképpen helye van az emberiség legnagyobb szégyeneinek sorában. A kiskorúak munkára kényszerítése a harmadik világ számos országában még manapság is megfigyelhető. Ha számba vesszük, milyen ruhákat hordunk éppen, egyáltalán nem kizárt, hogy legalább egy ruhadarabot gyerekek munkájának köszönhetően viselünk. 

<

Bár sokan az ipari forradalom „melléktermékeként” tartják számon, a gyermekmunka intézménye korábbi évszázadokra vezethető vissza. A szegényebb családok gyermekei már korábban is rákényszerültek arra, hogy idejekorán munkába álljanak, és akkor még nem is beszéltünk a paraszti rétegről, amelynek tagjai szintén kiskorukban munkára fogták a gyerekeket. Az ipari forradalom elsősorban abban hozott komoly változást, hogy jelentősen megnövelte azon munkalehetőségek számát, amelyek a gyermekek számára is nyitva álltak.

Az újonnan létesített bányák és gyárak tulajdonosai számára a legjobb munkaerőt a már akár tízéves koruk előtt munkába álló gyermekek jelentették: gyorsan tanultak, befértek szinte mindenhova, különösen engedelmesnek, valamint könnyen ellenőrzés alatt tarthatónak bizonyultak, és ráadásul kevesebbet fizettek nekik, mint felnőtt társaiknak.

A 19-20. század fordulójára az amerikai államokat többek között a gyerekmunkához való viszonyuk alapján is meg lehetett különböztetni egymástól. Északon a jelenséggel szembeni ellenszenv egyre széleskörűbbé vált, ezért számos, gyermekeket is foglalkoztató gyár délre költözött. Az amerikai gyerekek főként a mezőgazdaságban, valamint üveg- és textilgyárakban dolgoztak, de felbukkantak bányákban, kéményseprőként, és a gyárakban található hatalmas és veszélyes gépek megtisztításával is őket bízták meg általában. A felnőttekhez hasonlóan magas óraszámban dolgoztatott gyerekek számtalan sérülést szenvedtek.

A kiskorúak szenvedése sokakban keltett felháborodást. Az USA-ban a 20. század elején létrehozták a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság nevű testületet, amelynek célja a jelenség megszüntetése volt. Nem sokkal később a munkaügyi minisztérium berkein belül létrejött egy gyerekmunkával foglalkozó részleg, a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság pedig elindított egy programot, amelynek célja a gyerekmunkások életének többek között fotók segítségével történő dokumentálása volt.

A programban részt vevő fotósok egyike egy Lewis Hine nevű szociológus volt, aki tanári állását adta fel, hogy aktivistaként tevékenykedjen a Nemzeti Gyerekmunka Bizottságban. Hine Amerika-szerte dokumentálta a gyerekmunkások tarthatatlan körülményeit, mivel hitt benne, hogy a fényképek hatása elég erőteljesnek bizonyulhat ahhoz, hogy segítségével legalább egy kicsit megváltozzon a világ. Hine olyan helyen is járt, ahol még négyéves gyereket is alkalmaztak. A szociológust persze nem fogadták szívesen a munkáltatók, így számos ravasz trükköt kellett bevessen, hogy interjúkat és fényképeket készíthessen a gyerekmunkásokkal.

Hine, valamint a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság munkájának komoly szerepe volt abban, hogy 1916-ban elfogadták a Keating-Owens Child Labor Actet, amely többek között nyolcórás munkaidőt írt elő a gyerekek számára, 16 éves kor alatt megtiltotta számukra az éjszakai munkavégzést, az alsó korhatár pedig 14 év lett. Mivel azonban a törvény alkotmányellenesnek bizonyult, ezért a New Dealig kellett várni, hogy a gyerekmunkások helyzetében valódi változás álljon be.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megrázó képek a századforduló amerikai gyerekmunkásairól

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra